Ki ne ismerné Szászrégenben és vidékén Biró Dónát tanár urat?
Ha a Főtéren feltűnik szálas alakja, szinte minden második arrajáró megsüvegeli.
Ha felhangzik valahol ízes, székely akcentusú beszéde, mindenki ráismer Szászrégen neves történelemtanárára, a város és környéke múltjának szakavatott ismerőjére.
Biró Dónát 1930. május 9-én született Csíkmadarason.
Tanulmányait szülőfalujában, majd Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnáziumban végezte.
Jogi pályára készült, de a hagyományos székely világban nevelkedett ifjúban csakhamar felébredt a történelem iránti érdeklődés.
Egy évig helyettes tanár volt Gyergyószentmiklóson, majd a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem következett.
1954-ben történelemtanári oklevelet szerzett.
Olyan neves tudósok tanították, mint Bodor András, Jakó Zsigmond, Csetri Elek, akiknek példája mély nyomot hagyott tanári és kutatómunkájában.
Pedagógiai tevékenységét, tudományos munkásságát a példaértékű hűség és pontosság jellemzi. 1954–59 között a Szászrégeni 2-es Számú Magyar Középiskolának, 1959–1990 között pedig a Petru Maior Technológiai Líceumnak és az 5-ös Számú Általános Iskolának volt a tanára.
1990-ben nyugdíjazták, de tovább tanított 1998-ig. Tanítási és bemutató órái élményszámba mentek. Előadásmódja magával ragadta hallgatóságát. Színesen, szemléletesen közölte mondanivalóját.
Már fiatal tanár korától szívós kitartással gyűjtötte a helytörténeti adatokat, amelyeket szervesen beillesztett tanítási óráiba.
Nem véletlen, hogy I-es fokozati tudományos-módszertani dolgozata éppen a helytörténeti elemek felhasználásának témáját tárgyalja.
Biró Dónát oktatói-nevelői munkássága nem maradt eredménytelen.
Ma számos pályatárs-történelemtanár mondhatja magát Biró Dónát tanár úr tanítványának. A 80-as években leginkább kutatómunkával és adatgyűjtéssel foglalkozott. Elsősorban a népi mesterségek múltja keltette fel érdeklődését.
Szászrégen gazdag kézműves-céhes múltjával, hagyományaival bőven kínálta a kutatási témát.
Olyan foglalkozások mint a kádármesterség, kötélverő mesterség, lovaskocsi-gyártás találtak szakavatott leírásra.
A kutató érdeklődése azonban tovább bővült.
A Maros és a Görgény völgye a fakitermelés és feldolgozás hazája; tutajozás mint a kitermelt fa szállításának módja is jelen van kutatási témáiban.
A kutató érdeklődése kiterjedt a Maros-völgyi kastélyok, udvarházak történetére és egykori urainak értékteremtő munkásságára is, de kutatási területéről nem maradt ki a szülőföld, Csíkmadaras múltjának tanulmányozása sem.
A 80-as évek viszont nem kedveztek a helytörténeti dolgozatok közlésének; ezekben az években csak néhány kisebb közleménye jelent meg az Új élet és a Hargita Kalendárium lapjain.
Az 1989-es fordulat után már szabadon bontakozott ki Biró Dónát tudományos pályája.
Tanulmányait elsősorban a Művelődés, a Népújság, a Szászrégen és vidéke, valamint az anyaországi Honismeret és Erdélyi Tükör közölték.
Munkásságának javarésze viszont Szászrégen történetéhez kapcsolódik. Tudományos pontossággal tárta fel a városnak nemcsak ipari történetét, hanem művelődési hagyományait is.
A város történetét több önálló kötetben mutatja be.
Fontosabb művei: Adalékok Régen monográfiájához (Marosvásárhely, 1993), A régeni magyarság művelődéstörténete (Nagykőrős, 1996), Szászrégen és vidéke az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején (Marosvásárhely, 1999), Szászrégeni kézműves mesterségek (Marosvásárhely, 2000). Kiadásra vár a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál a Szászrégen környéki falvak monográfiája, amiben mintegy 80 település történelmi adatait tárja fel.
A szakmai elismerés sem váratott sokáig magára. 1992-ben a Kriza János Néprajzi Társaság pályázatának III. díját kapta, a Budapesti Néprajzi Múzeum gyűjtőpályázatának 1992-ben a III., majd az 1995-ös és 1997-es években a IV. díját nyerte el. 2000-ben a debreceni Erdély-történeti Alapítvány kutatási pályázatának III. díját kapta meg. Tagja az Erdélyi Múzeum Egyesületnek és a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek.
Az eddig több mint 105 szakmai közlemény és kötet méltán emeli Biró Dónát tanár urat a mai legnagyobb helytörténészek sorába. Tisztelettel adózunk a 75 éves Biró Dónátnak, és szakmai, nevelői munkássága elismeréseképpen javasoljuk az Ezüstgyopár-díjra.
©️ Kun László tanár, Magyaró.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése