Kohl István élete és munkássága

Kohl István, az ornitológus és muzeológus 1922. július 30. – 1998. március 24.

A biológusok, természetbarátok és mindenki Pista bácsija szorgalmas, szakmailag jól felkészült és a konokságig kitartó munkájával sokunknak mintaképe volt. “Inkább keveset, de biztosat írni, mint sok kétessel megzavarni a tudományt, és megnehezíteni az utánunk következő búvárok munkáját.” vallotta. 1922. július 30-án született Szászrégenben, itt végezte általános iskolai tanulmányait is a német iskolában. 

Édesapja szűcs és preparátormester volt, a Sörház utcai kis műhelyében dolgozott mint kisiparos, ahol később István fia a méltán híres madárgyűjteményét preparálta nagy hozzáértéssel. 

Kisgyermekként érdeklődött a madarak és általában az állatok iránt, lapozgatta az otthon fellelhető szakkönyveket. 

Iskolás korában próbálkozik a madárpreparálással, és az iskolai szertár számára különböző emlőskoponyákat készít. 1937-ben Marosvásárhelyre kerül, hogy a szűcsmesterséget kitanulja. Inasévei alatt gyakran járja az erdőt, és ismerkedik a madarakkal. 

A nyári szabadságok idején apjától tanulja a preparálás művészetét. 1940 júliusában felszabadul, és mint szűcssegéd dolgozik, közben madarakat preparál, és mind gyakrabban látogatja a városi könyvtárat, autodidakta módon bővíti ornitológiai tudását. 

Első fizetését a 18 kötetes Brehm megvásárlására fordítja. 

1943-ban katonaként is gyűjti a bagolyköpeteket, és küldi dr. Vasvári Miklósnak a Madártani Intézetbe. 1946-ban, az apa halála után Szászrégenben, a családi műhelyben folytatja a mesterséget, közben madarakat gyűrűz a Magyar Madártani Intézettől kapott gyűrűkkel, bejárja Régen környékét, a Görgé-nyi- és Kelemen-havasokat, megfigyeléseket végez. 

Ezekre a tereputakra már felesége, Anna is elkíséri, és mindvégig segíti munkájában. 1949 januárjában összeköttetésbe kerül Linţea Dénes neves román ornitológussal, aki egy preparátori állást ajánl a focşani-i múzeumban. Madarakat, nagyemlősöket preparál, 1949 szeptemberében felmond és hazatér Focşani-ból.

Újra kinyitja a családi műhelyt, szorgalmasan tanul, és megjelennek az első közleményei. Milyen szintet ér el önképzése során, arra dr. Bogdan Stugren kolozsvári profesz-szor szavai utalnak a legékesebben. 

Stugren professzor valahányszor hazatér Szászrégenbe, meglátogatja a műhelyben, és gyakran indulnak együtt kutatóútra a Görgényi- meg a Kelemen-havasokba. Ilyenkor könyvészeti anyagot is hoz madarász barátjának. 

Pista bácsi többször is kéri, hozza el neki az egyetemi tankönyveket, mert meg szeretné tanulni mindazt, amit a madarakkal kapcsolatban tanítanak. 

A közismerten szűkszavú professzor felelete mindig csak ennyi volt: ?arra Neked nincs szükséged. Te már rég többet tudsz, mint ami azokban a könyvekben van.? Kohl István életében fordulópontot jelent 1951. december 1., amikor belép a Szászrégeni Pedagógiai Líceumba (később 2-es Sz. Líceum) mint laboráns. Tovább dolgozik a műhelyben is, de most már főleg az iskolai szertár számára preparál. Ezzel kezdetét veszi az a gigászi munka, amelynek eredményeként létrehozza a régeni líceum messze földön híres madár- és emlősgyűjteményét: 2330 preparált madár, 3700 részleges madár-csontváz, 167 emlős, 895 emlőskoponya és 9 hüllő. 

Ez a gyűjtemény igen nagy tudományos értéket képvisel, minden példánya pontos adatokkal ellátott és hármas nyilvántartásban szerepel. 

A gyűjtemény egyik legértékesebb része a Kohl-ha-gyatéknak, de azt is tudnunk kell, hogy a létrehozására irányuló kitartó munkát Szász Gyula, a széles látókörű filozófia szakos igazgató-tanár támogatta és segítette. Így vált valóra Kohl István nagy álma, az, hogy tudományos gyűjteményben, múzeumban dolgozzon ? létrehozta a saját múzeumát.

Fogadott lányát és unokáját megtanítja a preparálás művészetére, akik nyugdíjba vonulásakor átveszik a gyűjtemény gondozását, de ezt a munkát halála napjáig szigorúan ellenőrizte. 

A tudományos munka mellett nagy gondot fordított a madárvédelmi nevelésre, eljut Maros megye minden eldugott iskolájába, ahol színes, érdekes előadásmódjával lenyűgözi a gyermekeket. 

Gyerekek, halászok, vadászok és sok régeni polgár keresi fel naponta, hozzák a híreket, ki milyen madarat látott, és van türelme mindenkihez. 

Segítő kezet nyújt a kézdivásárhelyi múzeum természetrajzi kiállításának elkészítéséhez.

A Marosvásárhelyi Természetrajzi Múzeum egykori munka-közössége is szívesen emlékszik azokra a hetekre, amikor fáradságot nem kímélve együtt dolgozott velük, minden fizetség nélkül, az alapkiállítás megvalósításán. 1990-ben alapító tagként ott van a Romániai Madártani Egyesület (SOR) medgyesi alakuló ülésén, és elsők közt iratkozik be az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szak-osztályának tagjai közé.

Kohl Istvánt minden erdélyi és romániai ornitológus ismerte és becsülte, szoros kapcsolatot tartott fenn a magyarországi és nyugati szakemberekkel. 

Tanítómestere volt a lelkes ma-rosvásárhelyi madarász csapatnak, akikkel megszervezi a Maros menti szinkronmegfigyeléseket.

Mindnyájan tudtuk, hogy hétfő este a szimfonikus koncert előtt Pista bácsi a marosvásárhelyi Lacto bárban fogyasztja el szokásos tejfölös puliszkáját, ilyenkor már fél hét előtt ott tolongtak az asztalánál a fiúk: Szombath Zoltán, Gombos Attila, Kelemen Attila, Szabó József, Antal Lász-ló, Szabó László, Szombath Pista és Bartha Tibi. Mentora volt a marosvásárhelyi madarász fiúk második generációjának is, akik a mai Milvus csoport tagjai. 

Kitűnő terepismerete révén gyakran neves biológusokat kalauzol és segít a munkájukban. Rá emlékeztet a faragói tó, a Kelemen-havasok, a Görgény völgye, a Mocsár erdő, a radnótfájai kockásliliom-mező, a Maros mentén együtt megtett sok kilométer és az esti tüzek a hosszúra nyúló beszélgetésekkel. 

Az arc ugyanaz, de emlékezéseimben mégis három kép jelenik meg: Pista bácsi a preparáló műhely asztala előtt; Pista bácsi terepen és Pista bácsi az íróasztalánál. 

Élete legnagyobb része ezen a hármas színtéren zajlott, a szó szoros értelmében fáradtság nélkül, a végső megpihenésig.

Nagy feladat vár arra, aki a gondosan megőrzött levelezését feldolgozza. Élete során 123 tudományos munkája jelent meg, de még kiadatlan a Madarak a bibliában című kézirata, a madárvédelem népszerűsítésére írt novellái, és az utókor feladata az is, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét és szak-könyvtárát megőrizze. Utolsó szavaival is a könyvtára sorsát próbálta intézni, de sajnos ehhez már nem volt ereje.

Vigyázó felesége és nevelt fia, Pistuka csak a próbálkozásnak lehettek tanúi. 1998. március 27-én sokan elkísérték utolsó útjára, ott volt Szászrégen apraja-nagyja, Kohl István nem mindennapi polgára volt a kisvárosnak.

Ő egyszemélyes intézmény volt Szászrégenben, de odasereglettünk Erdély minden sarkából, hiszen lehet, hogy Erdély utolsó autodidakta tudósát temettük.

Dr. Sárkány-Kiss Endre professzor,

Kolozsvár.

Forrás: Szászrégen és Vidéke.

Korabeli szemtanúk Szászrégenről szóló írásai

© Balázs Csaba 

 

Az utóbbi évtizedekben folytatott eröltetett iparosítás, a demográfiai, kulturális és homogenizálási politika megszüntette Régen sok évszázados jellegzetességét, etnikai, nyelvi, kulturális és szokásbeli sokszínűségét. 

Gyökeresen megváltoztatta lakóinak demográfiai összetételét. 

Megszünt a szászok többségi jelenléte. (1930-ban 22-en, 2002 januárjában ideiglenes adat alapján 236-an vallották magukat szásznak.) 

A lakosság körébol szinte teljesen eltunt az egykori népes zsidó közösség. (1930-ban 1556-an, 2002 januárjában 7-en voltak.) Folytonosan csökken a régeni magyarok száma is. 

Az 1950-es években még a magyarok voltak többségben, jelenleg a lakosság kb. 30%-át alkotják. 

A népesség homogenizálásával egyidejüleg kulturális téren is hasonló jelenség zajlik. 

A száz évvel ezelötti szemtanúk Szászrégenről szóló írásai dicsérö hangon szóltak a szászokról, a város virágzó kisiparáról, szép tágas piacteréről és házairól. 

Adatokat tartalmaznak a város lakóinak számáról, vallási hovatartozásáról, ivóvízellátásáról és egyebekről. 

Szentiváni Mihály, Szabolcska Mihály és Hankó Vilmos Szászrégenről szóló írásaiból az alábbiakban közlünk néhány dokumentumértékü feljegyzést. 

Szentiváni Mihály (1813-1842), Horváth János szavai szerint Erdély Petöfije-, versek, novellák, publicisztikai írások szerzöje. 

Az 1837-es évben Erdélyben tett utazásáról, élményeiről útinaplójában – Gyaloglás Erdélyben – számol be. Erdélyi utazását 1837 áprilisában kezdte, mikor egy gyermekkori barátjához Vajdaszentiványra látogat. Útközben a Torda vármegye felsö járásában létezö mezövárosról így ír: Szászrégen honunk egyik pénzesebb városai közül. 

Lakosai száma 3643. Közülük római katolikus 162, lutheránus 2523, evangélikus református 418, görög egyesült 540. 

A városban sok emeletes s új épület van, de stílusoson nemigen ízletes. 

Felosztása szabálytalan, utcái mélyek, sárosak és büdösek. Piaca alig kiismerhetö. Elég tágas táncterme egyszersmind közgyulési terem. 

-Dr. Szabolcska Mihály (1861-1930) pap-költő hat évig volt (1892-1898) Marosfelfalu református lelkésze, így megismerhette a közeli kisváros életét. 

Az Erdély címu honismertetö kiadványban Szászrégenről a következöt írja: Mikor én eloször Régenbe jöttem, jóformán csak annyit tudtam Régenről, hogy 5-6 ezer lakossal bíró városka. 

Párját ritkító szép nagy piacztér, körül ültetve igazi palotákkal, tiszta, szép kövezett utczák, az egész odahelyezve egy, a természettöl is kertnek teremtett hegyoldal közepébe.

Ez Régen, a külsö képét illetöleg.“A nagy, széles utczákon a közkutak zár alatt vannak. A nyolcz-tíz legközelebbi háznak kulcsa van hozzá. Azontúl pedig igyék mindenki otthon. Az a polgármester vagy fobíró, aki ezt az okosan kifundált határozatot hozta, lehet ugyan, hogy mesterségére nézve lakatos volt, de hát ahhoz semmi köze se a világnak, se Magyar-Régennek. 

Felebaráti szeretetből is lehet az egész. 

Minek rontsa el a jámbor utas holmi rossz kútvízzel a gyomrát, amikor minden sarki vendégloben bort ihatik ”Hankó Vilmosa XIX. század végén a Székelyföldön tett utazásának benyomásait, tapasztalatait a Székelyföld címu, 1896-ban megjelent könyvében tette közzé. A Maros-völgyi utazása során eljutott Szászrégenbe is, amelyrol ezeket írja: Szászrégen mintegy hatezer lakost számláló kis város a Maros jobb partján, egy lombos fáktól, gyümölcsösöktol zöldello hegyoldal közepén. 

Díszes köz- és magánépületei, kimagasló fényes tornyai, párját ritkító szép nagy piacztere, körülültetve hatalmas házakkal, palotákkal, nagy városi szabású vendégloi, szép kövezett utczái, pompás sétatere kellemesen lepik meg az átutazó idegent. 

Templomai közül az evangélikusoké szép ajtóinak és ablakainak kődíszítésével vonja magára a figyelmünket. Tornya négy vállát egy-egy tornyocska ékesíti. Iskolái (evang. algimnázium, leányiskola, elemi iskola) kituno felszerelésuek, sok növendéknek adnak gondos oktatást. 

A város lakosai szászok, magyarok és oláhok. A lakosság jellegét azonban a szászság adja, ez a szorgalomra, rendszeretetre, takarékosságra, összetartásra példabeszédszeru népfaj; a faj sajátosságai visszatükrözodnek a város egész képén. 

A lakosok nagyrésze iparos és kereskedö; a virágzó ipar, kereskedelem élénkké, pezsgővé teszi a város életét is. Élénk, mozgalmas képet tár elénk különösen egy hetivásár, midon negyven falu vegyes nyelvu népe özönlik közelbol és távolból a város óriási piaczára; még élénkebb egy országos marhavásár, amelyre seregestol jönnek az ország minden részébol az adók és vevök. 

Nagyon élénk itt a fapiacz is? Tavasz nyíltával tutaj tutaj után vágtat, rohan le itt a Maroson a magyarországi piaczok felé. A szászrégeni gyáripar és kisipar üzletkörét immár a külföldre is kiterjeszti. Temérdek faáru, gabona, liszt és sajt kerül innen kivitelre.- (1868-1940) jelentos politikai és közéleti tevékenységet folytatott. 1902 és 1918 között a szászrégeni választókerület képviseloje volt. 1918 novemberében Jancsó Benedekkel, Sebes Dénessel és Ugron Gáborral közösen Budapesten megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot. A háború után a Védo Ligák Szövetségének vezetoje lett. Az o kezdeményezésére készültek el a Szabadság téren az Észak, Dél, Kelet és Nyugat szobrok, melyeket 1945 februárjában megsemmisítettek a városba bevonuló szovjet tankok. Kezdeményezoje volt annak az Országzászló-mozgalomnak, amelynek o lett az örökös elnöke. 

Politikai munkássága közírói tevékenységgel párosult. Politikai jellegu írásai mellett több turisztikai, ismeretterjeszto írása jelent meg az Erdély címu folyóiratban: 1895-ben A Gyilkos-tó és környéke, A Csalhó: A borszéki visszhangról címu írásai, 1896-ban pedig a Sedes Giorgiensis (Gyergyószék) címu munkájában leírta Maroshévíz környékét, valamint a Gyergyói-medence falvait, de írt Görgényrol, Szászrégenrol és vidékérol is. 

Szász-Régen és vidéke címu írása folytatásban jelent meg az Erdélyrészi Kárpát Egyesület honismertetö lapban. Írásának elso része Szászrégenrol, a folytatása pedig Régen vidékérol szól. 

Az alábbiakban közlünk a városunk múltját bemutató írásából: Szász-Régen rendezett tanácsú város, a Maros folyó jobb partján fekszik, 390 m magasságban a tenger színe fölött (K. sz: 42° 25-, É. h: 48° 47-). 

A város nagy része a Binkert nevu fennsíkon épült, mely kelet felé a Maros partjáig lejt. 1228-ban már említés történik róla. 1285-ben IV. Kun László király és Loránd vajda idejében a Pestig nyomult, de visszavert tatárokat itt újból megverik. Somlyói Báthory István, Zápolya János magyar király vajdája itt fejezteti le 1529-ben Lázár Ferencz, Kornis és Bögözi Ferencz I. Ferdinándhoz húzó pártvezéreket. Késobb, midon Erdély Martinuzzi megváltozott politikája folytán I. Ferdinánd hatalmába jut, 1553-ban kiváltságlevelet kap Szász-Régen. 1562-ben az adó miatt János Zsigmond ellen támadt székelyek egy csapatát (2000 embert) szétverik itt. 

Országgyulést is tartottak egyszer Szász-Régenben. Barcsay Ákos és Kemény János hívták össze 1660. december 24-re. Ez az országgyulés választja meg Kemény Jánost Erdély fejedelmének. 1848-ban a szászrégeni szászok deputációt küldtek a pesti országgyuléshez azzal a kéréssel, hogy Szász-Régen a környékbeli szász falvakkal külön régeni székké- váljon. Rá nem sokára megalakult a Bürgerwehr-, a polgárorség, mely Urbán parancsának engedelmeskedett. 1848. október elso felében jött a városi tanácshoz Urbán levele, melyben az áll, hogy Szász-Régent választotta kvártélynak. Október 28-án a székely táborból jött a felszólítás: Urbánt uzzék ki a városból. 

A szorongatott tanács küldöttsége Urbánhoz viszi a levelet, aki állítólag így felelt: Itt maradok, ha akarják, mint jó barát, ha akarják, mint ellenség. 31-én a székelyek elé megy Urbán, de csakhamar visszavonul Régenbe. November 1-jén csatára kész állásba helyezi úgy seregét, mint a Bürgerwehrt. De amikor a közeli székely tábort megpillantják, Urbán elsiet Beszterce felé és sorsára hagyja Szász-Régent, a Bürgerwehr is szétoszlik. A rákövetkezö éjjel gyújtották fel és fosztották ki Régent. 

A református templom 1889-ben épült. Az evangélikus templomban, a sekrestyeajtó homlokkövében levo latin nyelvu felirat a következo szöveget tartalmazza: Anno Domini MCCCXXX, construitur domus Marie tempore Nicolai plebani cu rebus magistri, Thome patroni eclesie, vagyis: Épült az Úrnak 1330. évében, Mária tiszteletére, Miklós plébános idején, az egyház patrónusa, Tamás kegyúr közremuködésével. 

A templomot övezö falon volt olvasható a következo mondat: Nulla salus bello, pacem te poscimus omnes. (Nincs üdv a háborúban, békét óhajtunk mindannyian.) Öt iskolája van: római katolikus, ág. evangélikus, ev. református, görög katolikus és egy algimnázium. 

Négy szeszgyára van, melyek egyike nagy hizlalóval van egybekötve, ahol állandóan 500-600 szarvasmarhát kövérítenek a bécsiek részére. Három furészgyár, téglagyár és malom is muködik. Szász-Régen lakosainak száma 6059. 1856-ban a lélekszám 4721 volt. 1866-ban 5039, 1876-ban 5300, 1886-ban 5655. A lakosok túlnyomó többsége iparral foglalkozik. 

Leginkább a tímár-, csizmadia- és kádáripart uzik. A kereskedelem igen élénk. Országos vásárai látogatottak. 1895-ben felhajtottak a szászrégeni piacra 40600 darab szarvasmarhát. A XIX. század végi szemtanúk szóló eddig közölt szerzok – Mihály, Mihály, Urmánczy Nándor – írásain kívül érdemes megismerni dr. István (1859-1921) Gidófalvy István közjegyzoi elfoglaltsága mellett fáradhatatlan tevékenységet folytatott az összefogáson alapuló szövetkezeti eszme terjesztése érdekében. Faluról falura járva hirdette a gazdasági összefogás szükségességét. 

Hivatásbeli és közérdekü elfoglaltságán kívül jutott ideje az akkori Maros-Torda vármegyei közgazdasági szakirodalom tanulmányozására és korabeli iparának az Erdély címu folyóiratban való közlésére. közölt írása képet nyújt a város XIX. század végi virágzó kisiparáról, gazdag iparosairól és kereskedoirol. 1896-ban megjelent írása tanúskodik errol: “E rendezett tanácsú város a szó nemes értelmében varga város. Nem úgy értjük ezt, mint a rossznyelvuek némely erdélyrészi magyar városra használják, hanem úgy, hogy lakosainak nagy száma iparral foglalkozik, amellett azonban a muveltségrol sem feledkezik meg. 

Nincs talán város egész Erdélyben, ahol annyi volna az iparos és kereskedo, mint itt. 37 asztalos, 8 bádogos, 146 csizmadia, 31 cipész, 16 kalapos, 43 kádár, 42 kocsigyártó, kerekes, kovács és nyerges, 24 kötélvero, 11 szíjgyártó és 79 tímár van, kik mindnyájan önálló iparosok és minden egyes ág körében vannak jómódban levo iparuzok, akik számos segéddel dolgoznak, a szükséges anyagi befektetéseket eloteremteni képesek és olyan állítanak elő, amelyek nemcsak az erdélyi piaczokon, de a is megállják helyüket. 

Ma a müveltség fokméröje, hogy mennyi gép és alkatrész érkezik egy városba. Csak egy példát hozok fel és abból le lehet vonni a következtetést. 1893-ban 2489 métermázsa gép és alkatrész érkezett, Maros-Vásárhelyre csak 1690, Kézdi-Vásárhelyre 424, Sepsi-Szentgyörgyre 206, Székely-Udvarhelyre 108 métermázsa. 

Iparüzleti szeszgyára négy van és ezek a múlt évben tényleg fizettek 435130 forint adót, míg egyetlen szeszgyár, két szeszgyár, egy iparüzleti szeszgyár van és nem fizettek együtt 200 ezer forintot. A mezogazdasági szeszgyárak más elbírálás alá esnek. 

Ez utóbbi a termel, a többiek a szállítják áruik nagy részét. Híres és közgazdaságilag kelloleg alig megbecsülheto a tutajkereskedés értéke: elég, ha annyit mondunk, hogy a árukkal a kereskedok közvetve és közvetlenül Ausztriát, Bulgáriát, Egyiptomot, Kis-Ázsiát, Németországot és Törökországot keresik fel. ”Gidófalvy István iparáról szóló leírását kiegészíthetjük még a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara évi jelentéseinek adataival és Barabás Endre vármegye és Marosvásárhely város közgazdasági leírása címmel, az 1907-ben megjelent könyvébol vett adatokkal. Ezek szerint az 1894-ben elszállított bor és boráru mennyiségét tekintve a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara területén Régen az elso helyen állt. (A kamarához tartoztak még: Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Csíkszereda, Székelyudvarhely.) 

Ebben az évben a kamara területérol összesen 2684 mázsa bort és borárut szállítottak el, ebbol a mennyiségbol Régenre 2405 mázsa jutott. Barabás Endre már említett könyve alapján összehasonlíthatjuk és Marosvásárhely 1843. évi vagyoni helyzetét: 

Szászrégen vagyoni helyzete tőkepénzben 100286 Ft. 

Marosvásárhelyé 38289 Ft. Birtokban 16255 Ft. 

Marosvásárhelyé 22344 Ft. Összesen 116541 Ft. 

Marosvásárhelyé 60633 Ft. 

A fenti adatok alapján megállapítható, hogy a kevesebb lakosú Szászrégen jóval gazdagabb volt, mint Marosvásárhely.  

Szerző: Bíró Donát 

Forrás: Szászrégen és Vidéke

A magyar Szent Korona története

A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények Koronánk, mely a német–római császári korona után a második legidősebb ismert uralkodói jelvény, nekünk, magyaroknak a történelmi fontosságát leszámítva is külön jelentéssel bír.
Amellett, hogy koronánknak és múltunk ismeretének alapműveltségünk részét kell képeznie, a korona mint emlék számunkra évszázadokon át igazolása és ékes bizonyítéka volt, hogy a magyar nemzetnek helye van az európai keresztény nemzetek közt.
A különféle hatalmi méltóságok hivatali jelvényeivel, a történészet egyik segédtudománya, az inszignológia foglalkozik.
Bár az inszignológia nemcsak a királyi koronák felépítését, eredetét és funkcióját vizsgálja, hanem az egyéb uralkodói jelvényeket is, például a jogart vagy az országalmát, mégis, ha a királyi jelvényekről van szó, a legtöbb ember elsőre a koronára asszociál.
Koronákat az uralkodók már az ókortól kezdődően használtak.
Első ismert koronára emlékeztető jelvények az asszíroknál jelentek meg, a tarkón összekötött szalag formájában.
Ebből a szokásból indult ki végül a koronaviselés kultusza, amely odáig fejlődött, hogy háborúk, belviszályok robbantak ki e jelvények birtoklásáért.
A korona nemcsak egy tárgy volt a középkor mélyen vallásos emberének, hanem egy isteni eredetű kinyilatkoztatás, ami arra volt bizonyíték, hogy a koronát viselő személy Isten nevében rendelkezik, valamint az ő akaratából került trónra.
Az 1790 februárjában II. József kincstárából Budára hazatérő koronázási jelvényeket több alkalommal közszemlére tették.
Ennek köszönhetően nemcsak érdeklődők sokasága nézhette és tudósok egész sora vizsgálhatta meg, hanem több ábrázolás is készült róla.

A fenti képen Hieronymus Löschenkohl művében 1790-ben Bécsben megjelent ábrázolás különlegességét az adja, hogy a bécsi udvarban szolgáló és a magyar koronázásokon is fontos szerephez jutó magyar heroldot is bemutatja: a címerhordozó köpenyén Magyarország kiscímerét viseli, kezében pedig a rangjelző heroldbotját (pálcáját) tartja.
Ha ilyen módon akarjuk megközelíteni a magyar királyi korona kalandos történetét, elsősorban néhány szót kell ejtenünk a korona keletkezéséről, amelyről mind a mai napig megoszlik a kutatók véleménye.
A középkori hagyomány az államalapító Szent István királyunk történetét feldolgozó Hartvik-legendára támaszkodva úgy tartotta, hogy a koronát eredetileg Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemnek, István sógorának készítettek, II. Szilveszter pápa egy látomás hatására juttatta el a magyaroknak.
Ma már biztosan tudjuk azt is, hogy a Szent István és a korona legendáját papírra vető Hartvik püspök Könyves Kálmán udvarában szolgált, és írásaiban több pontatlanság is található.
A mai történészek véleménye szerint ez a fent említett látomás inkább a II. Szilvesztert pápai trónusra juttató III. Ottó közbenjárására történt, valamint a korona a ma ismert formájában nem volt használatban István koronázásakor.
Hartvik mindössze egy koronáról ír, amelyet István kapott, a legnagyobb hangsúly a legendában nem a korona felépítésére, hanem funkciójára irányul, mely szerint István Isten általi kiválasztottságát jelöli.
Valószínűleg így születhetett meg a félreértés, amely mind a mai napig felbukkan a köztudatban. Koronánk felépítését tekintve két részből áll. Egy bizánci, úgynevezett női koronarészből, valamint egy latin koronaként ismert felső részből.
A két rész nagy valószínűséggel III. Béla királyunk uralkodása alatt egyesülhetett, tehát bő százötven évvel István halála után.
Koronánk eredetének kutatása egyebek mellett azért is olyan izgalmas terep, mert az utóbbi két évszázadban többféle elmélet is napvilágot látott a korona eredetéről.

Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott álláspont szerint a korona alsó részét képező abroncs nagy valószínűséggel Vazul unokájának, az 1074 és 1077 közt uralkodó I. Géza király feleségének, Szünadénének a koronája volt.
Erre került később a felső, latin koronarész, amely valamilyen, Istvánhoz kapcsolható tárgyból, nagy valószínűséggel a hermája felső részéből készült, tehát eredetileg nem koronának szánták.
A korona tetején látható kereszt pedig egy sérülés következtében görbülhetett el.
A vitát azonban továbbra sem tartják teljes mértékben lezártnak, kutatások és elemzések máig folynak a korona eredetéről.
A magyar Szent Korona a magyarság történelmében mindig is meghatározó szerepet játszott, épp ezért is volt története oly hányatott.
A korona már az Árpád-házi királyok idején is a vallásos áhítat tárgyaként szolgált, és a mindenkori magyar királyság legitimitását szavatolta, de valódi jelentőségét a vegyes házi királyok uralkodásának idején nyerte el, ugyanis a magyar nép gyakran nem volt hajlandó feljebbvalójaként elfogadni azt az uralkodót, akit nem a Szent Koronával koronáztak meg.
Éppen ezért a korona a különféle trónviszályok és egyéb zivataros időszakok miatt gyakran évtizedeket töltött külföldön.
A leghosszabb külföldön töltött időszak a II. Mátyás 1608-as koronázását megelőző több mint ötven év volt, de ezt követően sem tudták huzamosabb ideig az országban tartani a koronát. Utoljára, a II. világháború után vitték el a koronát az országból, amit követően harminckét évet töltött az Egyesült Államokban, mígnem 1978-ban Carter elnök visszajuttatta Magyarországra
Ekkor a Szent Korona a Magyar Nemzeti Múzeumba került, majd 2000. január 1-jén helyezték el jelenlegi helyén, az Országházban.

Mezei Máté

©️ Újszo.com

Magyarfülpös falu és a templom története

1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak (C. Suciu: Dicţionar istoric.) írják az oklevelek, 1332-ben Philpus major (Beke: Az erd. egyházmegye. 152.; Documente. XIV. C., III. 125, 179, 196.), 1404-ben Magyarfilpes (C. Suciu: i.m.), 1599-ben pedig Magyar Fewlpes (uo.) a neve.
Eredetileg szász település 1314-tól. 1332-ben plébániatemploma van, papja, Pál ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 20 régi banálist, majd 15 dénárt fizet, 1333-ban 3 régi és 15 kicsi banálist, 1334-ben 5 régi banálist és dénárt, majd 1 garast és 1 régi banálist, 1335-ben 10 dénárt és 1 onequint. (Beke: i.h.)
Ma is álló középkori templomát csúcsíves elemei alapján a XV. századra teszik.
Egy előbbi templomra épült, mely a XIV. században már megvolt, és annak alapfalait örökölte a XV. századi templom. (Balogh J.: Ref. templomok és tornyok. 12.) Gótikus elemeiből a külső támpillérek mind a hajónál, mind a szentély déli oldalán megmaradtak.
A szentély északi falán nincs pillér.
Helyette egy párkány emelkedik ki, mely az egykori sekrestye homlokzatának kiindulópontja lehetett. A lebontott sekrestye egykori csúcsíves ajtajának befalazott kerete ma is látszik.
A hajó déli ajtajának művészien faragott kőkerete a templom egyik középkori kincse.
A templom hajójának egyik déli ablaka megőrizte régi keskeny nyílású eredeti alakját, a másikat kiszélesítették.
A szentély ablakai az 1897. évi javítás alkalmával elveszítették eredeti keretüket, gótikus kőrácsaitól megfosztották.
Ekkor bontották le roskadozó szentélyboltozatát is, melynek vállköveit és a boltgerincek töredékeit részben a cinterembe vezető lépcsőkbe építették be.
A diadalív megőrizte eredeti kifejlett csúcsívét.
A szentségfülke művészi faragású, a késő gótika egyik legkiválóbb alkotása.
A szentély a nyolcszög három oldalával zárul, szentélynégyzettel csatlakozik a hajóhoz, illetve a diadalívhez. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 220.) 1642-ben pusztult állapotából I. Rákóczi György adományából megújítják.
Ekkor készül a hajó mennyezetfestménye Felfalusi Gáspár Miklós patrónus buzgalmából.
Csak másolatban maradt meg: 1898-ban Deák Lajos főtanfelügyelő rajzoltatta le szépsége miatt. 1912-ben egy vihar megrongálta.
Néhány megmentett darabja a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Részletes leírását Kelemen Lajos ismerteti. (Kelemen: Művészett. I. 54–57.).
Készítésének idejét címeres tábla felirata jelzi: „Sacro Sanctae et individuae Trinitatis Anno a partu Virginis Millesimo [Sex] centesimo 42. Mense novemb[ri]... ex Dei bonitate restaurata per gene[rosum] dom[inum] Nicol[aum] Caspar Templum [hoc]...” (Kelemen: i.m. I. 55.)
A második feliratos tábla a festő nevét is említi: Johannes Mensarius. (Kelemen: i.m. I. 33, 52, 201–205.) Egyes mintái közeli rokonságot mutatnak a gyalakutai mennyezet festményeivel. (Kelemen: i.m. 240, 57. jegyz.)
A templom közelében áll a vaskos régi harangláb, ismeretlen korból. (Balogh J.: Ref. templomok és fatornyok. 12.) Középkori lakói katolikusok voltak, amire az 1404-ből való előneve is utal.
A reformáció korában – úgy látszik – sokáig bizonytalan volt vallási hovátartozásuk: az 1600-as évek elején ugyanis még katolikus pap szerepel a forrásokban. Így 1619-ben „honorabilis Lucas Racz de Magiar Phulpes pastor catholicus” nevével és címével találkozunk.
A pásztor megnevezés azonban már átmenetet képez, ugyanis egy 1628. évi oklevél szerint már nős és fia van. Utána már végérvényesen református a falu és temploma. (Kelemen: i.m. I. 53.) Keserű Dajka János református püspökről 1633. évi temetésekor dicséretként hozzák fel, hogy 61 egyházközséget szerzett vissza az adverszáriusoktól.
Ezek közé tartozhatott a magyarfülpösi is, ahol a katolikus utánpótlás nehézségei miatt már előbb nős papra szorultak s utána még az se jutott. (Kelemen: i.m. 53., 72. jegyz.)

©️ Arcanum.hu

Beresztelkei Bánffy kastély romjai

© Georg Heiter

Beresztelkei Bánffy kastély romjai az 1912 május 13-i nagy vihar után

1912 május hó 13-án Maros-Torda vármegyében irtózatos szélvihar dühöngött, mely néhány perc alatt sok száz embert hajléktalanná tett. 

Az ítéletidő Beresztelke, Radnótfája, Petele, Magyarpéterlaka, Marostelek, Jobbágytelke, Mikháza, Nyárádselye, Jobbágyfalva és Sóvárad községeket tette tönkre, lakóházakat, gazdasági épületeket, templomokat, iskolákat,döntött romhalmazzá, a gazdasági állatokat megtizedelte, sőt nem egy emberáldozatot követelt. Ugyanakkor a lecsapó jégvihar a termést is megsemmisítette, nem hagyva mást a nyomorultaknak, mint Istenben és az emberek könyörületességében vetett hitet. A pusztulás legnagyobb Beresztelke községben volt, hol 213 lakóház és az összes gazdasági épületek, a megtakarított élelem és takarmány, sőt a jövő termés és 2 emberélet estek a pusztító elemnek áldozatul, igen sokan lettek nyomorékká, örökre munkaképtelenné. 

A vármegyében okozott kár a másfél millió koronát meghaladta.

1912 május 13-án hétfőn Beresztelkén a pusztulás minden emberi emlékezetet fölülmúlt. 

Az összes ház közül csak tiz maradt épen a többi mind romban hevert. 

Kedden délután egy század katonaság érkezett a faluba. a kár igen nagy. 

A halottakat aznap temették. 

A Bánffy-kastély teljesen romba dőlt és a park évszázados fái tövestül ki vannak tépve, a házakat pedig valósággal felfordította a vihar.

A nép a rémülettől még nem tért magához és kétségbeesve jár-kél az utcán. Pénteken utászok érkeztek.

Egyenletes út visz Szászrégentől Beresztelke felé s az úton öt-hat kilométer hosszúságban nincs nyoma a vésznek, ám a mint az út kissé megszorul a hegyoldalak közt s lefelé hajlik, már rom és törmelék akadnak elibénk.

Az út mentén elszórt majorságoknak nincsen teteje s a kerítések apróra törve feküsznek a földön. 

Az egyik árokban egy fölfordult, darabokra tört szekér. A lovak valószínűen épen maradtak, gazdájuk’ hazahajtotta őket, csak a szétmállott szekeret hagyta ott. 

A kidőlt távíró póznákat tegnap és tegnapelőtt állították helyre.

A mint közeledünk Beresztelkéhez, szakasztott az a kép bontakozik elő a mélyre nyúló völgyből, mint tegnap, a mikor Bálványosváraljához értünk. 

Egy csomó ház a falu nyugati szélén mindenestül elpusztult. 

Egyetlen-egy gazdasági épület nem maradt épen. 

Az élelmet, a gabonát mind széjjelszórta a szél s körülbelül másfélszáz azoknak a házaknak a száma, a melyek vagy megsemmisültek, vagy lakhatatlanná váltak. 

A falunak abban a részében, a melyik a legmélyebbre épült, volt legborzasztóbb a veszedelem. Teljesen épen egyetlen ház se maradt s a legerősebbeknek, a köböl épülteknek is vágy a cserepeit hordta széjjel a szélvész vagy a kéményét döntötte le vagy az ablakait zúzta össze. Kerítés, kapu csaknem mindenütt összetörve.

Beresztelke lakossága kétharmad részben magyar, egyharmad részben oláh, de az oláhok is egytől-egyig beszélnek magyarul. A községnek azt a részét, a melyik egészen a pusztulásé lett, az oláhok lakták. 

Az oláh templom, a papiak, a tanító lak és az iskola csupa rom. 

A templom tornyát vagy húsz méterre vitte el a helyéből a szél s ott vágta a földhöz. A templom mennyezete beroskadt, falai tövig omlottak s a kétszáz esztendős freskók velük együtt hullottak a földre. 

A templom minden drágasága odaveszett a romokkal.

A templom mellett van a temető. 

A falu oláh papja tavaly elhunyt fiatal feleségének vasráccsal vétette körül a sírdombját hatalmas sírkő emelkedett a fejénél. 

A körös-körül való pusztulásnak egyik legszomorúbb pontja most ez a sírhatom.’ 

A sírkővel az orkán oly erővel emelte föl s vágta a dombfa, hogy mélyen beleékelődött a földbe. A vasrácsot kitépte a szél s messzire eldobta a sírtól.

A református templomnak, a mely régi, szilárd kőépület, csak a falai repedeztek meg és a tornya ferdült jobbra. 

Nagyobb kár nem esett benne, de sem a toronyban harangozni, sem a templomba bemenni nem lehet, mert egy újabb szélvész újabb veszedelme lehet az egész épületnek.

A falunak azon a részén, a hol a legtöbb ház maradt épen, egy egészen új épület leszakadt teteje s leomlott falai láthatók. Mint a falubeliek beszélik, ez a ház éppen hétfőre készült el s közvetlenül a vihar előtt tartották benne a házavató áldomást. 

Alig hogy a házavatók az udvarra tódultak a vihar -keletkeztekor; összeomlott a frissen elkészült épület. 

Ha’ bemennek, bizonyára agyonsújt egypárat közülük á leomlott kőtörmelék.

Keserű humora a pusztításnak, hogy a legjobban a falu tánctermét roncsolta össze. Ez az épület ott emelkedett a nyugati faluszélen, az oláh lakta utcasor mellett. Két árván maradt gerenda jelzi csak a helyét.

A beresztelki pusztulásnak két halottja van. Az egyik Csumás Györgyné, akit künn a határban ért az istenítélet. Paszulyt ment ültetni a földekre 11 éves gyermekével. 

Egy vastag gerendájú kunyhó volt a közelben, ide menekült, mikor jött a vihar. 

A szélvész azután ráborította a kunyhót, a melynek gerendája össze vissza törte a testét. Halott volt már, a mikor az utána siető emberek a mezőre értek. 

Kis gyermekét elkapta a szél, messzire eldobta a kunyhó mellől, de egy-két horzsoláson kívül egyéb baja nincsen.

Csumás Györgynét tegnap temették el, az egész falu sírva ment ki a koporsó után. 

A kántornak is, aki énekelve kísérte a koporsót, sírásba fúlt a hangja, a mikor a falu romjai közt a temetőbe elhaladt a menet.

Dávid Miklósné, egy uradalmi cseléd felesége a másik halott. A háza szakadt rá. Ő is halott volt, mire kihúzták a romok alól. Az urára is olyan szerencsét lenül esett egy gerenda, hogy kiütötte a fél szemét s nagyon súlyos sebesülés érte a hátán is, de alighanem kiheveri.

Igen szánalmas 30 kis parasztgyereknek a sorsa. Ezek künn voltak a mezőn s disznókat, teheneket legeltettek, a mikor a vihar zúgása kezdődött. Ijedtükben összeszaladtak s a szél mind a harminc gyereket az árokba vágta. 

Valamennyien megsebesültek. 

A marosvásárhelyi kórházba a katasztrófa 5 súlyos sebesültjét szállították be eddig.

Ennek a falunak a szerencsétlensége sokkal nagyobb, mint az egész porrá lett-Szolnok-Dobokai községekké. Ott tehetősebb a lakosság, majdnem mindegyiknek van a házán kívül földje is, itt azonban a legtöbb embernek az összeomlott háza volt mindene, mivel legnagyobbrészt mezei munkások, a kik napszámba járnak. 

A gazdaemberek termését is egészen elverte a jég, úgy hogy most az egész falu nélkülöz.

Losonczy György jegyző ezeket mondotta a falu sorsáról:

— Ha gyors segítséget nem kapunk, elviselhetetlenné válhatnak a csapás következményei. 

Ma még az egész lakosság annak a hatása alatt áll, hogy megmenekedett, holott könnyen a romok között pusztulhatott volna. 

De már mutatkoznak a kezdődő apátia jelei. Az emberek lassan-lassan a tudatára jönnek, hogy micsoda sors vár reájuk. 

A maguk erejéből nem tudnak segíteni magukon, mert a házukkal mindenük odaveszett. Még arra sincs elég energiájuk, hogy hozzáfogjanak a kevésbé megrongált házak helyreállításához. 

Borzasztó lenne, ha most beköszöntene a-rossz időjárás. ha eső kerekednék, akkor a ‘lakosság legnagyobb része fedél hijján agyonázna. 

Ha, segítség nem jön, az teszi csak igazán elviselhetetlenné a katasztrófát.

Beresztelkén van a Bánffy-aknak egyik ősi kúriája, nagy uradalma és ötven holdas „gyönyörű parkja. 

Az uradalom akkori tulajdonosa Bánffy Zoltán báró szófiai követségi attasé, néhai Bánffy Dezső bárónak az unokaöccse.

Pénzzel föl nem mérhető értékben talán ez az uradalom szenvedte meg a veszedelmet a legsúlyosabban. 

Pompás, hatalmas parkja, a legszebb erdélyi parkok egyike összevissza van dúlva. Csupa szomorúság. Százados fákat döntött ki itten a szél. 

A parknak gyönyörű fenyői, számra több mint háromszáz, egytől-egyig derékban kettétörve, a filagóriák, a’ gloriettek mind porrá zúzva hevernek. 

A park közelében tiszta vizű patak folydogált, gyönyörű kis hidak vittek át rajta. A hidaknak most nyoma sincsen. Kiszaggatta, széthányta valamennyit a rettenetes erejű ciklon. 

Vagy ötven páva és fácán volt a parkban, A pávák közül egyetlen-egy maradt meg. a fácánok mind odavesztek. 

Az utakon járni se lehet, a fenyők föltúrták a sétautakat. 

Az egész park letépett, össze-visszahányt ágakkal van tele. 

Két lépést nem lehet akadály nélkül előretenni. 

Az uradalmi istálló nagy bádogtetejét a park közepére csapta a szél.

— Hatvan esztendei munkát tett tönkre a vihar -; mondja szomorúan Benes Vilmos, a Bánffy-ak régi kertésze. 

— Még meg se mertem üzenni az uramnak a pusztulást, mert tudom, hogy ez fog neki a legjobban fájni. 

Minden épületünk megrongálódott, az urasági lakóház is tönkrement, de mindez újjáépíthető, a parknak azonban vége. 

Nem maradt fa épen. Vagy gyökerestül, tépte ki a szélvész, vagy szálban törte ketté, pedig ennél szebb park nem volt messze vidéken. 

Az erdélyi urak olyan gyakran és olyan szívesen időztek itt. Mindennek most már vége. 

Istenem, hány évtizednek kell elmúlni, míg régi pompájába visszafejlődhetik ez a kis paradicsom!

De nemcsak a park ment tönkre, a széles tornácú főépületnek is leszakadt a teteje. Oldalai annyira megrepedeztek, hogy aligha lehet renoválni. 

Az uradalmi istállónak egyik oldalfalát kapta ki a szél. A telő rajtamaradt a megmaradt három falon, de oldalra dőlt. A melegházak helye csupa üvegtörmelék, csak a kertészház maradt annyira ép. hogy helyre lehel tatarozni.

© Csongor Pethő

© Georg Heiter 

Az első javítások el kezdöttek a Beresztelkei Bánffy kastélyban, 1912-es vihar után.

Kisfülpös falu és a templom története

Kisfülpös

Szászrégentől 8 km-re nyugatra, a Mezőség keleti határán fekszik. Közigazgatásilag Beresztelkéhez tartozik.

Etimológiája

1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.

Története

1332-ben plébániatemploma van. 
Szász előneve régebbi lakóinak emlékét idézi, akik a szász telepítéskor, legkésőbb a XIII. században kerültek ide, s akiknek már kezdettől templomuk kellett hogy legyen, mivel a beköltözéskor katolikusok voltak.

A református templom

Története

1332-ben plébániatemploma van, papja, Miklós ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 1 lotó ezüstöt fizet. 
A középkori templomot 1836"1838-ban lebontják és helyébe újat építenek. Középkori, eredetileg katolikus lakossága a reformáció idején nem marad meg lutheránusnak, mint a szászok mindenütt, hanem a templommal együtt református lesz. 
Később azonban annyira megfogyatkoznak, hogy a XVII. században egyházközségük csak filia. 
1722-től viszont újra anyaegyház. Sokáig nem is volt papjuk.

©️ Élőerdély.ro

A Marosvécsi iskola története 1848 - ig

1. Oktatás a reformáció előtt.

A reformáció előtti korszakban alacsony volt az írástudó emberek száma. A kor követelményei nem tették szükségessé egy szélesebb iskolahálózat létrehozását.
Az egyházi intézményekben, uradalmi központokban, majd később a városokban viszont szükség volt olyan írástudó emberekre, akik biztosítani tudták ezek működését, jogi képviseletét.
A katolikus parókiák, plébániák és a dékánátus mellett szervezett iskolákban szóbeli oktatásban ré- szesítették az erre kiválasztott gyermekeket, akik így elsajátították a szertartás rendjét, megtanulták az egyházi énekeket és a vallási alapismereteket.
Írniolvasni már ritkábban tanították az ifjakat. Az értelmesebbek, fogékonyabbak a káptalani iskolákban nyertek magasabb képzést, miután pappá szentelték őket.

2. Egyházi oktatás a reformáció után.

A lutheri reformáció az oktatás terén is gyökeres változásokat hozott.
Luther Márton követői, az evangélikusok és a kálvinisták is igen fontosnak tartották a Szentírás tekintélyének a visszaállítását.
A reformáció szemléletében Isten közvetlenül Igéjében, Szentlelke által szól az emberekhez.
Ebből a tézisből következik, hogy a Bibliát ne csak a latinul értő papok olvassák, hanem hozzáférhető legyen mindenki számára.
Fontos tehát az anyanyelvű Biblia nyomtatása és terjesztése, valamint az anyanyelvű oktatás megszervezése.
Luther Márton behatóan foglalkozott a neveléselmélettel is.
Pedagógiai felfogásában szükségesnek tartotta magasabb képzettségű teológusok felkészítését, akik eredetiben olvashatják a Bibliát és grammatikai, dialektikai, retorikai tudásuk alapján prédikációkat tudnak szerkeszteni.
A köznép számára viszont elegendő az anyanyelven való írás-olvasás elsajátítása, így mindenki saját nyelvén olvashatja és értelmezheti a Bibliát
Ennek érdekében minden helységben iskolát kellett szervezni, külön a fiúk és külön a lányok számára.
Luther felfogásában az iskola az egyház virágoskertje, tehát nagy figyelmet kellett fordítani az oktatás megszervezésére.
A reformáció szellemében fogant intézkedések nyomán a XVI. században vidékünkön, a Felső-Maros mentén is megjelentek az első falusi iskolák.
El kell mondanunk, hogy a reformáció következtében elkezdődött a katolikus egyház megújulása is. Az 1545 – 1563 között tartott tridenti zsinat szellemében megkezdődött a katolikus egyház szervezeti átalakítása és az iskolahálozat kiépítése.
A Felső - Maros mentén a reformáció az 1560 - as években kezdett terjedni.
Magyaróra Bánffy Gábor és Boldizsár hozott református papot, és a jobbágy gyermekek számára iskolát alapítottak.
Magyarón az iskolamestert név szerint 1587 - ben említik először, amikor egy adásvételi szerződésben, közbíróként odakerült Vásárhelyi Mihály neve után iskolamesteri titulusa: „Mihály Deák Vásárhely mogioroy schola mester”.
Vidékünkön az unitárius vallás is terjedni kezdett.
Az új vallás pártfogója Hagymási Kristóf, a vécsi vár ura és az uradalom birtokosa volt.
Hagymási a „cuius reguo, eius religio” elve alapján nemcsak Vécsen, hanem a várhoz tartozó szász falvakban is terjesztette Dávid Ferenc tanait.
A várúr által Alsóidecsre hozatott szász pap, Bernard Jakobinus a scholában is tanított.
Hagymási Kristóf halála után (1577. március 6.)
Vécsen is a kálvinista egyház erősödött meg.
1583 - ban a Szászrégeni, az Alsóidecsi és a Felsőidecsi lelkészek a fejedelemnek panaszolták, hogy néhány nemes, akiknek birtokain a káptalan lelkészei szolgáltak, elűzték a papokat, a helyükbe mást hívtak, a nekik járó tizedet elvették, az istentiszteletek tartását ellehetetlen0tették.
A fejedelem – Báthori István – helyreállította a dékán és káptalan joghatóságát, és figyelmeztette a nemeseket az egyház anyagi javainak sérthetetlenségére.
A fejedelem a felszólítást a Marosvécsi uradalom prefektusaihoz és a Marosfelfalui nemesekhez intézte.
1648 után Vécs a Görgényi Református Egyházmegye anyaegyháza (megyéje).

©️ KUN LÁSZLÓ NY. TANÁR

Beresztelke község és a templom története

Beresztelke község

Szászrégentől 5 km-re nyugatra a Lúc-patak jobb partján fekszik. Községközpont, Kisfülpös és Magyarfülpös tartozik hozzá.

Etimológiája

E helységnév, a református egyház tulajdonában levő úrvacsorai kenyérosztó tányérok peremén is megtalálható, egyik 1771-ből, másikpedig 1731-ből való. 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.

Története

Beresztelke eredete visszanyúlik a XIII századba, vagy még mélyebbre. 
A falu első említése okiratokban 1319-ből való Berycteluke néven. 
Határaival együtt részese volt egy nagykiterjedésű birtoktömbnek, melynek akkor Simon bán volt az ura. 
Ez a terület a hozzá tartozó falvakkal, uradalmakkal együtt gazdát cserélt akkor, amikor a Gertrudisz királyné ellen szőtt öszeesküvés révén Simon bán is gyanúba keverült, kegyveszetté lett, s birtokaitól megfosztották. 
Uradalmai, falvak, erdők, földek a Tomaj nemzetség losonci ágának egyik tagjára szállottak, akit Istvánnak hívtak, és akinek apja szintén bán, tehát magas méltóságot viselő férfiú volt. 
Ez a Bánffy család uralta aztán ezt a vidéket a trianoni döntés utáni 1920-as években bekövetkezett Romániai agrárreformig.

Beresztelkei templom

Település:  Beresztelke
Egyház:     Református, építés ideje: 14 század. 

A község eredete visszanyúlik a XIII. századba, vagy még mélyebbre.

Története

Latin nyelvű birtoklevelek a községet Berysteluke néven emlegetik. 
Ebből lett és alakult ki az idők során a falu mai neve: Beresztelke. 
Ez alakban találjuk a helységnevet a református egyház tulajdonában levő úrvacsorai kenyérosztó tányérok peremén, melyeknek egyike 1771-ből, másika pedig 1731-ből való. 
A templom valószínűleg a XIV. században épült, eredetileg katolikus templom volt. Bizonyíték erre az utolsó renováláskor napfényre került sekrestyeajtó. Hogy az egyházközösség mikor kerülhetett a reformáció hatása alá, sajnos erről adataink nincsenek. 
Stiláris szempontból késő gótika. Jellegéből keveset őrzött meg, minthogy a XVII. század folyamán háromszor is leégett. 
A visszaállítás, újraépítés során azonban mindig vesztett stiláris jellegéből.

Leírása

A templom legszembetűnőbb ékessége a kehely alakú, márványból készült szószék, fölötte aranyozott szószékkoronával, a Bánffy patrónus család ajándéka. 
Hogy a patrónus család melyikétől származik e főúri ajándék, arra nézve adataink nincsenek. 
A templom belseje is jelentős változáson megy át, amidőn 1854-ben karzatot emelnek beléje. 
1867-ben marosvásárhelyi orgonakészítőtől orgonát vásárolnak. 
Az 1894-ben esedékessé váló templomrenováláskor bővítették a templomot, és tornyot építenek hozzá. 
A harangokat többször, legutoljára 1867-ben Bánffy Kristóf és Farkas Margit költségén, újraöntették. 
Volt egy kisebb harang is 1664-ből, mely az 1914-18-as háború idején elrekviráltatott. 
Helyette öntetett a gyülekezet másikat a régiek mellé 1922-ben. 

© Élőerdély.ro

A Marosvécsi Kemény-kastély története

Az Erdélyi reneszánsz építészet egyik jellegzetes példája, a Marosvécsi Kemény-kastély a Kelemen-havasok lábánál, a Maros jobb partján található.
A 13. században már állt vár a településen. Az 1319–1467 közötti időszakban a vár a Bánffy család tulajdonát képezte, a későbbiekben a birtok gyakran cserélt gazdát.
Több erdélyi fejedelem is magáénak tudhatta a várkastélyt. II. Rákóczi György végrendeletében a várat és a hozzá tartozó öt falut Kemény János későbbi erdélyi fejedelemre és feleségére, Kállai Zsuzsannára hagyta.
A birtok megszerzésének évében Kemény János még fejedelmi tanácsos és a kancellária vezetője volt. A várkastély közel három évszázadon keresztül a Kemény-család tulajdonában maradt.
1926 és 1944 közt Kemény János író szervezésében itt gyűltek össze a transzszilvanizmust képviselő Erdélyi Helikon írói.
A kastélykertben van Wass Albert és a család sírhelye, és látható egy Kós Károly által tervezett Helikon-asztal is.
Híres a kastély parkja is. Az államosítás után előbb javítóintézet működött benne, majd fogyatékkal élő gyermekek és nők otthonává alakították át, így az épület sokáig nem volt látogatható.
1968–1974 között Keresztes Gyula tervei alapján restaurálták a műemlék épületet.
A rendszerváltás után Kemény János legkisebb fia, Kemény Miklós (1940–2010) visszaigényelte a kastélyt, amit végül örökösként 2014-ben kapott vissza Nagy Kemény Géza.

Facebook: Marosvécsi Kemény Várkastély
Honlap:     www.marosvecs.com

© Mandiner.hu

Szászrégen története a kezdetektől

Első irásos megemlítése REGUN néven történik 1228-ban, amikor II. Endre király a Gertrúd elleni összeesküvésben részt vett Simon bántól elkobzott gyekei és széplaki uradalmat a később Losonczi, Bánffy és a Dezsőfi család közös ősének adományozza.
A birtok határleirásánál szerepel Régen neve is.
Magyarrégenről mint különálló településről 1358-ban történik emlitése Régen nevével 1228 után már gyakrabban találkozunk.
1241-ben és 1285-ben a mongolok dúlták fel, nagy anyagi és emberveszteséget okoztak.
Egy fennmaradt monda szerint a város jámbor polgárai úgy akarták meglágyitani a mongolok szivét, hogy processziós menetben indultak elébük.
Szent András község határán találkoztak a templomi zászlók alatt haladó régeniek a mongolokkal, akik irgalmatlanul lemészárolták az egész tömeget.
1330-ban egyházi dekanátus, 1332-ben pedig egyházi káptalan székhelye, melynek kilenc helység vallási közössége fizetett tizedet.
1330-ban felépitik a gótikus stilusú templomot, mely a reformáció idején, 1551-ben, evangélikus templommá alakult.
A XV. századtól kezdve növekedett a város gazdasági szerepe.
A helységet 1427-től kezdve már vásárhelyként emlitik az oklevelek.
A szabadabb fejlődést biztositó mezővárosi státus elnyerése biztositotta belső ügyeinek, közigazgatásának, első fokú igazságszolgáltatásának polgármesteri és városi tanács általi intézését.
Lakóit mentesitette a robotteljesités kötelezettsége alól, biztositotta számukra a szabad költözködést.
Ezentúl a város lakóit már civeseknek, polgároknak nevezték.
Előnyös jogi helyzete a vásártartásban és a céhszervezésben is megnyilvánult.
1427-től kezdve jogában állt évente négy országos vásárt és minden héten csütörtökön hetivásárt tartani.
A vásárok serkentőleg hatottak a város és a vidék gazdasági életére.
Hasonló szerepe volt a céheknek is a kézműipari termelés fellenditésében.
A céhek a mesterek szakmai szervezetei voltak. Mivel a régeni kézművesek száma eleinte még csekély volt, érdekeik védelmére vegyes céhekbe tömörültek.
Később, a XVI. század második felétől kezdve megalakultak az ugyanolyan mesterséget folytató kézművesek önálló szervezetei.
Egy 1749-ben készitett összeirás szerint Régenben tizenhét céh létezett, 202 mesterrel. Közülük a timárok(36 mester), a csizmadiák(34 mester), és a szűcsök(17 mester) szakmai szervezete volt a legnagyobb.
Időnként a város lakóit járványok és természeti csapások sújtották. Hasonló katasztrófa történt 1497-ben és 1508-ban is, mikor a pestisjárvány tizedelte meg a város lakosságát.
A XVI. és a XVII. században többször feldúlták és kifosztották az ellenséges hadak: 1564-ben Miksa császár, 1603-ban Básta hadai, mig 1661-ben a törökök portyázó seregei pusztitották.
Régen egy izben szinhelye volt az erdélyi diéta fejedelemválasztó gyűlésének is.
Barcsai Ákos lemondatása után, 1660 decemberében a diéta tagjai Kemény Jánost Régenben választották fejedelemmé.
A város lakóit újabb járványos betegségek és természeti csapások sújtották a 17. és a 18. században.
1661-ben és 1719-ben pestis-, míg 1831-35-ben kolerajárvány szedi áldozatait.
1810-ben a városban postahivatal létesül.
1839-ben megalakul a városi rendőrség.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc viharos eseményei Régent sem hagyják érintetlenül.
A forradalmi erők széthúzása súlyos károkat okozott a forradalomnak. Ennek egyik példája a székely csapatok és a helybeli szászok között támadt konfliktus is, amely katasztrófához vezetett.
Az ellenségeskedés következményeként a város 1848 november 2-án a lángok martaléka lett. A keletkezett anyagi kár értéke 1 582 858 forintra tehető.
A kapitalista termelési viszonyok elterjedése serkentőleg hatott a város gazdaságára, ipari és kereskedelmi tevékenységére.
A gazdasági fellendülés nyomán Régen a Felső-Maros vidék egyik ipari és kereskedelmi központja lett. E szerepének el ismeréseként 1883-ban szabad királyi jogú várossá nyilvánították.
Két járásnak és 66 falunak lett a központja.
1872-ben törvényhatósági joggal ruházták fel. Ezt a jogát az 1876-os XX. tc. értelmében megszüntették és az akkori Maros-Torda vármegyéhez tartozó rendezett tanácsú várossá nyilvánították.
A múlt század végén a város fejlődésére kedvezően hatott a Maroson és a Görgény folyón zajló tutajozás, a Marosvásárhely-Régen (1885), majd Régen és Déda (1905) közti vasútvonal megépítése.
A várost érintő vasúthálózat 1905-ben a laposnyai erdőségek irányába kisvasúttal bővült.
A XIX. század hetedik évtizedétől kezdve Régenben fűrészgyárak (a herbusi kétkeretes fűrészüzem, az első szászrégeni tutajkereskedő társulat gőzfú részgyára, Schwartz Mendel fűrészgyára, Müller János gőzfűrészgyára, (a Foresta) és szeszgyárak (Krausz János, Farkas Mendel, Klosz Sámuel, Kosch és Schobel szeszgyára) létesültek.
A szesz – és fűrészgyárakon kívül a 20-ik század elejére még a következő kisebb vállalatok voltak: Depner I. Robert kocsigyára; kádáriparos szövetkezet; Mara József feketebőr tímárműhelye; Müller János fűrész-, parketta – téglagyára; Régen város tulajdonában lévő villanytelep; Haltrich és társai tulajdonát képező tímáripari szövetkezet; Fazakas Sándor késműves műhelye; Weinrich Frigyes bútorlécgyára.
A gyáripar fejlődése, a kisvállalatok számának növekedése ellenére, a város gazdasági életében továbbra is a kisiparé maradt a legfontosabb szerep.
1900-ban Régen 6552 lakosából 3504 személy tartozott iparos családhoz, a lakosság 53%-a. A kisiparosok száma ekkor 677 személy volt, az összes iparosok 97%-a.
Az első világháború után folytatódott Régen gazdasági fejlődése. A két világháború között a városban 5 fűrész- és fafeldolgozó, 4 bőr, 1 tégla, 1 cement, 1 szalámi, 1 túró és 1 szeszgyár működött. Ezek közül, Farkas Mendelj szeszgyára, Schönauer Norbert, Toader Lungu, Mara József bőrgyárai, valamint Schwartz Mendel hengerműmalma és fűrészgyára volt a legjelentősebb.
A gazdasági felemelkedéssel járó jólét kihatott a város művelődési életére. Olvasókörök, fúvós-és vonószenekarok, dalegyletek, színjátszó csoportok alakultak.
A helységben espereskedett egy ideig Petru Maior román történész és nyelvész, a felvilágosodás, valamint az Erdélyi Iskola egyik jeles képviselője. Itt született Joseph Haltrich és Koós Ferenc, a 19. századi Régen két jeles személyisége. Joseph Haltrich (1822-1886), néprajzi és tudományos tevékenységével tűnt ki.
Megírta a város történetét ?Zur Geschichte von Sáchsisch-Regen seit den letzten hundert Jarhren? címen.
Koós Ferenc (1828-1905), református lelkész, pedagógus és közíró. ?Életem és emlékeim. 1828-1890″ című műve értékes adatokat tartalmaz Régen múltjára vonatkozólag. Rajtuk kívül a város kiemelkedő művelődéstörténeti személyiságei közé tartoznak: Abafáji Gyulai Pál (?-1592), Patriciu Barbu, Alexandru Ceusianu, Virgil Onitiu, Wilhelm Hellwig, Georg Keintzel, Gustav Adolf Kinn, Máncz János, Augustin Major, Ariton Popa, Rudolf Wagner Regeny és mások.
A város gazdasági fejlődése, a Iakosság és a mesterségek szaporodása olyan oktatási intézmények szervezését igényelték, amelyek megfeleltek az elvárásoknak.
Régebb a város lakói vallási felekezetek alapján létesítettek iskolákat.
A település legrégibb latin nyelvű iskoláját a szászok létesítették 1483-ban. A Szászrégeni Ág. Ev. Algimnázium 1861-ben nyílt meg. 1944-ben megszűnt a német nyelvű algimnázium. Ezután német nyelven már csak általános osztályok működnek a jelenlegi Augustin Major l-VIII osztályos állami gimnáziumban.
A legrégibb magyar nyelvű református iskola Magyarrégenben létesült 1725-ben.
A Szászrégeni római katolikus elemi iskola 1782-ben, míg a református iskola 1860-ban alakult.
Az első román nyelvű régeni iskola 1782-ben létesült.
A zsidó elemi iskola 1858-ban keletkezett. A szász gimnáziumon kívül 1918-ban magyar nyelvű, 1919-ben román nyelvű gimnázium nyílt.
A második világháború után az elemi iskolákon kívül és az újjászervezett algimnáziumokon kívül, 1948-ban román és magyar nyelvű pedagógiai iskolák (tanítóképzők) létesültek. Ezek a pedagógiai iskolák az 1950-es évek közepén átalakultak elméleti liceumokká.
A városban jelenleg két líceum, egy agráripari szakiskola, a radnótfáji negyedben egy I-IV osztályos, és hat l-VIII osztályos iskola működik, több párhuzamos osztállyal.
1953-ban a szellemi és testi fogyatékos gyermekek részére Abafáján speciális szakiskolát létesítettek. 1958-ban általános iskolai fokon zene- és képzőművészeti iskola létesült.
A második világháború után a városban több ipari vállalat, gyár létesült: Fafeldolgozó vállalat (S.C. Amis S.A.), Préseltlemez gyár (Pro Lemn), Hangszergyár (Hora S.A.), I.U.P.S. (S.C. I.R.U.M. S.A.), Republica (I. M. Republica), Sportfelszereléseket Gyártó Vállalat (Alpina S.A.), Sörgyár (Silva S.A.) stb.
Ezen vállalatok egy része, a piacgazdaságra való áttéréssel korszerűtlenné vált.
Átszervezésük, műszaki fejlesztésük, hatékonyságuk, versenyképességük fokozása halaszthatatlan szükségszerűség.
A diktatúra megdöntése-1989 decemberében-lehetővé tette a tulajdonviszonyok megváltoztatását, az állami tulajdon egy részének magánosítását, a demokratikus átalakulást, a többpártrendszer meghonosítását, az európai és euroatlanti szerkezetekbe való betagolódást.
Az átalakulási folyamat remélhetőleg felgyorsul a demokratikus erőknek az 1996-os helyhatósági, parlamenti képviselői és a köztársasági elnökválasztáson aratott győzelmével.
A gazdasági fejlődéssel, Abafájának és Radnótfájának Régenhez csatolásával (1956) gyarapodott lakóinak száma.
Az utóbbi közel másfél évszázad folyamán a város lélekszáma a következőképpen alakult: 1857-ben 4881, 1900-ban 6552, 1930-ban 9290, 1948-ban 9472, 1977-ben 29846, míg 1992 januárjában 39240 személy volt.
Lakói számának növekedése, a gazdasági, társadalmi és kulturális életben betöltött szerepének eredményeként, Régen 1994 decemberében municípíumi rangú várossá vált.

©️ Biró Donát

További képek városunkról itt: ▶

BIRÓ DÓNÁT, Szászrégen és vidéke történésze

Ki ne ismerné Szászrégenben és vidékén Biró Dónát tanár urat?
Ha a Főtéren feltűnik szálas alakja, szinte minden második arrajáró megsüvegeli.
Ha felhangzik valahol ízes, székely akcentusú beszéde, mindenki ráismer Szászrégen neves történelemtanárára, a város és környéke múltjának szakavatott ismerőjére.
Biró Dónát 1930. május 9-én született Csíkmadarason.
Tanulmányait szülőfalujában, majd Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnáziumban végezte.
Jogi pályára készült, de a hagyományos székely világban nevelkedett ifjúban csakhamar felébredt a történelem iránti érdeklődés.
Egy évig helyettes tanár volt Gyergyószentmiklóson, majd a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem következett.
1954-ben történelemtanári oklevelet szerzett.
Olyan neves tudósok tanították, mint Bodor András, Jakó Zsigmond, Csetri Elek, akiknek példája mély nyomot hagyott tanári és kutatómunkájában.
Pedagógiai tevékenységét, tudományos munkásságát a példaértékű hűség és pontosság jellemzi. 1954–59 között a Szászrégeni 2-es Számú Magyar Középiskolának, 1959–1990 között pedig a Petru Maior Technológiai Líceumnak és az 5-ös Számú Általános Iskolának volt a tanára.
1990-ben nyugdíjazták, de tovább tanított 1998-ig. Tanítási és bemutató órái élményszámba mentek. Előadásmódja magával ragadta hallgatóságát. Színesen, szemléletesen közölte mondanivalóját.
Már fiatal tanár korától szívós kitartással gyűjtötte a helytörténeti adatokat, amelyeket szervesen beillesztett tanítási óráiba.
Nem véletlen, hogy I-es fokozati tudományos-módszertani dolgozata éppen a helytörténeti elemek felhasználásának témáját tárgyalja.
Biró Dónát oktatói-nevelői munkássága nem maradt eredménytelen.
Ma számos pályatárs-történelemtanár mondhatja magát Biró Dónát tanár úr tanítványának. A 80-as években leginkább kutatómunkával és adatgyűjtéssel foglalkozott. Elsősorban a népi mesterségek múltja keltette fel érdeklődését.
Szászrégen gazdag kézműves-céhes múltjával, hagyományaival bőven kínálta a kutatási témát.
Olyan foglalkozások mint a kádármesterség, kötélverő mesterség, lovaskocsi-gyártás találtak szakavatott leírásra.
A kutató érdeklődése azonban tovább bővült.
A Maros és a Görgény völgye a fakitermelés és feldolgozás hazája; tutajozás mint a kitermelt fa szállításának módja is jelen van kutatási témáiban.
A kutató érdeklődése kiterjedt a Maros-völgyi kastélyok, udvarházak történetére és egykori urainak értékteremtő munkásságára is, de kutatási területéről nem maradt ki a szülőföld, Csíkmadaras múltjának tanulmányozása sem.
A 80-as évek viszont nem kedveztek a helytörténeti dolgozatok közlésének; ezekben az években csak néhány kisebb közleménye jelent meg az Új élet és a Hargita Kalendárium lapjain.
Az 1989-es fordulat után már szabadon bontakozott ki Biró Dónát tudományos pályája.
Tanulmányait elsősorban a Művelődés, a Népújság, a Szászrégen és vidéke, valamint az anyaországi Honismeret és Erdélyi Tükör közölték.
Munkásságának javarésze viszont Szászrégen történetéhez kapcsolódik. Tudományos pontossággal tárta fel a városnak nemcsak ipari történetét, hanem művelődési hagyományait is.
A város történetét több önálló kötetben mutatja be.
Fontosabb művei: Adalékok Régen monográfiájához (Marosvásárhely, 1993), A régeni magyarság művelődéstörténete (Nagykőrős, 1996), Szászrégen és vidéke az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején (Marosvásárhely, 1999), Szászrégeni kézműves mesterségek (Marosvásárhely, 2000). Kiadásra vár a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál a Szászrégen környéki falvak monográfiája, amiben mintegy 80 település történelmi adatait tárja fel.
A szakmai elismerés sem váratott sokáig magára. 1992-ben a Kriza János Néprajzi Társaság pályázatának III. díját kapta, a Budapesti Néprajzi Múzeum gyűjtőpályázatának 1992-ben a III., majd az 1995-ös és 1997-es években a IV. díját nyerte el. 2000-ben a debreceni Erdély-történeti Alapítvány kutatási pályázatának III. díját kapta meg. Tagja az Erdélyi Múzeum Egyesületnek és a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek.
Az eddig több mint 105 szakmai közlemény és kötet méltán emeli Biró Dónát tanár urat a mai legnagyobb helytörténészek sorába. Tisztelettel adózunk a 75 éves Biró Dónátnak, és szakmai, nevelői munkássága elismeréseképpen javasoljuk az Ezüstgyopár-díjra.

©️ Kun László tanár, Magyaró.

Kapusy Szálloda, Szászrégen 1901

A képeslapról készített fotón, a Szászrégeni Kapusy szálló utcai frontja és étterme látható két kisebb képen.
Alatta kézzel írt szöveg.
Az utcai fronton jól olvasható Kapusy Dániel neve.
Kapussy 1914-ben a városi szállót vezette, mely vélhetően azonos a Kapusy szállodával. Mindenesetre akkoriban 34 szobával, étteremmel és kávéházzal rendelkezett a hotel.
A jobb oldali fotón az étterem belsejének egyik részlete, terített asztalokkal, a háttérben egy biliárdasztallal.
A szálloda ma már nem működik, helyén különböző üzletek találhatóak.

TÉR - ÉS IDŐBELI VONATKOZÁS

Térbeli vonatkozás:

Szászrégen
Maros-Torda vármegye
Magyar Királyság
Osztrák-Magyar Monarchia

Időbeli vonatkozás:

1901 október 11,
1900-as évek eleje.

Az eredeti tárgy földrajzi fekvése:

Szászrégen,
Petru Maior 53 su.
Maros megye,
Románia

©️ Mandadb.hu