2020. március 1., vasárnap

A Marosvécsi iskola története 1848 - ig


1. Oktatás a reformáció előtt.

A reformáció előtti korszakban alacsony volt az írástudó emberek száma. A kor követelményei nem tették szükségessé egy szélesebb iskolahálózat létrehozását.
Az egyházi intézményekben, uradalmi központokban, majd később a városokban viszont szükség volt olyan írástudó emberekre, akik biztosítani tudták ezek működését, jogi képviseletét.
A katolikus parókiák, plébániák és a dékánátus mellett szervezett iskolákban szóbeli oktatásban ré- szesítették az erre kiválasztott gyermekeket, akik így elsajátították a szertartás rendjét, megtanulták az egyházi énekeket és a vallási alapismereteket.
Írniolvasni már ritkábban tanították az ifjakat. Az értelmesebbek, fogékonyabbak a káptalani iskolákban nyertek magasabb képzést, miután pappá szentelték őket.

2. Egyházi oktatás a reformáció után.

A lutheri reformáció az oktatás terén is gyökeres változásokat hozott.
Luther Márton követői, az evangélikusok és a kálvinisták is igen fontosnak tartották a Szentírás tekintélyének a visszaállítását.
A reformáció szemléletében Isten közvetlenül Igéjében, Szentlelke által szól az emberekhez.
Ebből a tézisből következik, hogy a Bibliát ne csak a latinul értő papok olvassák, hanem hozzáférhető legyen mindenki számára.
Fontos tehát az anyanyelvű Biblia nyomtatása és terjesztése, valamint az anyanyelvű oktatás megszervezése.
Luther Márton behatóan foglalkozott a neveléselmélettel is.
Pedagógiai felfogásában szükségesnek tartotta magasabb képzettségű teológusok felkészítését, akik eredetiben olvashatják a Bibliát és grammatikai, dialektikai, retorikai tudásuk alapján prédikációkat tudnak szerkeszteni.
A köznép számára viszont elegendő az anyanyelven való írás-olvasás elsajátítása, így mindenki saját nyelvén olvashatja és értelmezheti a Bibliát
Ennek érdekében minden helységben iskolát kellett szervezni, külön a fiúk és külön a lányok számára.
Luther felfogásában az iskola az egyház virágoskertje, tehát nagy figyelmet kellett fordítani az oktatás megszervezésére.
A reformáció szellemében fogant intézkedések nyomán a XVI. században vidékünkön, a Felső-Maros mentén is megjelentek az első falusi iskolák.
El kell mondanunk, hogy a reformáció következtében elkezdődött a katolikus egyház megújulása is. Az 1545 – 1563 között tartott tridenti zsinat szellemében megkezdődött a katolikus egyház szervezeti átalakítása és az iskolahálozat kiépítése.
A Felső - Maros mentén a reformáció az 1560 - as években kezdett terjedni.
Magyaróra Bánffy Gábor és Boldizsár hozott református papot, és a jobbágy gyermekek számára iskolát alapítottak.
Magyarón az iskolamestert név szerint 1587 - ben említik először, amikor egy adásvételi szerződésben, közbíróként odakerült Vásárhelyi Mihály neve után iskolamesteri titulusa: „Mihály Deák Vásárhely mogioroy schola mester”.
Vidékünkön az unitárius vallás is terjedni kezdett.
Az új vallás pártfogója Hagymási Kristóf, a vécsi vár ura és az uradalom birtokosa volt.
Hagymási a „cuius reguo, eius religio” elve alapján nemcsak Vécsen, hanem a várhoz tartozó szász falvakban is terjesztette Dávid Ferenc tanait.
A várúr által Alsóidecsre hozatott szász pap, Bernard Jakobinus a scholában is tanított.
Hagymási Kristóf halála után (1577. március 6.)
Vécsen is a kálvinista egyház erősödött meg.
1583 - ban a Szászrégeni, az Alsóidecsi és a Felsőidecsi lelkészek a fejedelemnek panaszolták, hogy néhány nemes, akiknek birtokain a káptalan lelkészei szolgáltak, elűzték a papokat, a helyükbe mást hívtak, a nekik járó tizedet elvették, az istentiszteletek tartását ellehetetlen0tették.
A fejedelem – Báthori István – helyreállította a dékán és káptalan joghatóságát, és figyelmeztette a nemeseket az egyház anyagi javainak sérthetetlenségére.
A fejedelem a felszólítást a Marosvécsi uradalom prefektusaihoz és a Marosfelfalui nemesekhez intézte.
1648 után Vécs a Görgényi Református Egyházmegye anyaegyháza (megyéje).

©️ KUN LÁSZLÓ NY. TANÁR



Nincsenek megjegyzések: