2020. március 2., hétfő

Kisfülpös falu és a templom története

Kisfülpös




Szászrégentől 8 km-re nyugatra, a Mezőség keleti határán fekszik. Közigazgatásilag Beresztelkéhez tartozik.

Etimológiája

1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.

Története

1332-ben plébániatemploma van. 
Szász előneve régebbi lakóinak emlékét idézi, akik a szász telepítéskor, legkésőbb a XIII. században kerültek ide, s akiknek már kezdettől templomuk kellett hogy legyen, mivel a beköltözéskor katolikusok voltak.

A református templom





Története

1332-ben plébániatemploma van, papja, Miklós ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 1 lotó ezüstöt fizet. 
A középkori templomot 1836"1838-ban lebontják és helyébe újat építenek. Középkori, eredetileg katolikus lakossága a reformáció idején nem marad meg lutheránusnak, mint a szászok mindenütt, hanem a templommal együtt református lesz. 
Később azonban annyira megfogyatkoznak, hogy a XVII. században egyházközségük csak filia. 
1722-től viszont újra anyaegyház. Sokáig nem is volt papjuk.



©️ Élőerdély.ro

Nincsenek megjegyzések: