Kohl István, az ornitológus és muzeológus 1922. július 30. – 1998. március 24.
A biológusok, természetbarátok és mindenki Pista bácsija szorgalmas,
szakmailag jól felkészült és a konokságig kitartó munkájával sokunknak mintaképe
volt. “Inkább keveset, de biztosat írni, mint sok kétessel megzavarni a
tudományt, és megnehezíteni az utánunk következő búvárok munkáját.”
vallotta.
1922. július 30-án született Szászrégenben, itt végezte általános iskolai
tanulmányait is a német iskolában.
Édesapja szűcs és preparátormester volt, a
Sörház utcai kis műhelyében dolgozott mint kisiparos, ahol később István fia a
méltán híres madárgyűjteményét preparálta nagy hozzáértéssel.
Kisgyermekként érdeklődött a madarak és általában az állatok iránt, lapozgatta az otthon
fellelhető szakkönyveket.
Iskolás korában próbálkozik a madárpreparálással, és
az iskolai szertár számára különböző emlőskoponyákat készít. 1937-ben
Marosvásárhelyre kerül, hogy a szűcsmesterséget kitanulja.
Inasévei alatt gyakran járja az erdőt, és ismerkedik a madarakkal.
A nyári szabadságok idején
apjától tanulja a preparálás művészetét. 1940 júliusában felszabadul, és mint
szűcssegéd dolgozik, közben madarakat preparál, és mind gyakrabban látogatja a
városi könyvtárat, autodidakta módon bővíti ornitológiai tudását.
Első fizetését
a 18 kötetes Brehm megvásárlására fordítja.
1943-ban katonaként is gyűjti a bagolyköpeteket, és küldi dr. Vasvári
Miklósnak a Madártani Intézetbe. 1946-ban, az apa halála után Szászrégenben, a
családi műhelyben folytatja a mesterséget, közben madarakat gyűrűz a Magyar
Madártani Intézettől kapott gyűrűkkel, bejárja Régen környékét, a Görgé-nyi- és
Kelemen-havasokat, megfigyeléseket végez.
Ezekre a tereputakra már felesége,
Anna is elkíséri, és mindvégig segíti munkájában.
1949 januárjában összeköttetésbe kerül Linţea Dénes neves román
ornitológussal, aki egy preparátori állást ajánl a focşani-i múzeumban.
Madarakat, nagyemlősöket preparál, 1949 szeptemberében felmond és hazatér
Focşani-ból.
Újra kinyitja a családi műhelyt, szorgalmasan tanul, és megjelennek
az első közleményei.
Milyen szintet ér el önképzése során, arra dr. Bogdan
Stugren kolozsvári profesz-szor szavai utalnak a legékesebben.
Stugren
professzor valahányszor hazatér Szászrégenbe, meglátogatja a műhelyben, és
gyakran indulnak együtt kutatóútra a Görgényi- meg a Kelemen-havasokba. Ilyenkor
könyvészeti anyagot is hoz madarász barátjának.
Pista bácsi többször is kéri,
hozza el neki az egyetemi tankönyveket, mert meg szeretné tanulni mindazt, amit
a madarakkal kapcsolatban tanítanak.
A közismerten szűkszavú professzor felelete
mindig csak ennyi volt: ?arra Neked nincs szükséged. Te már rég többet tudsz,
mint ami azokban a könyvekben van.?
Kohl István életében fordulópontot jelent 1951. december 1., amikor belép a
Szászrégeni Pedagógiai Líceumba (később 2-es Sz. Líceum) mint laboráns.
Tovább dolgozik a műhelyben is, de most már főleg az iskolai szertár számára preparál.
Ezzel kezdetét veszi az a gigászi munka, amelynek eredményeként létrehozza a
régeni líceum messze földön híres madár- és emlősgyűjteményét: 2330 preparált
madár, 3700 részleges madár-csontváz, 167 emlős, 895 emlőskoponya és 9 hüllő.
Ez a gyűjtemény igen nagy tudományos értéket képvisel, minden példánya pontos
adatokkal ellátott és hármas nyilvántartásban szerepel.
A gyűjtemény egyik
legértékesebb része a Kohl-ha-gyatéknak, de azt is tudnunk kell, hogy a
létrehozására irányuló kitartó munkát Szász Gyula, a széles látókörű filozófia
szakos igazgató-tanár támogatta és segítette. Így vált valóra Kohl István nagy
álma, az, hogy tudományos gyűjteményben, múzeumban dolgozzon ? létrehozta a
saját múzeumát.
Fogadott lányát és unokáját megtanítja a preparálás művészetére,
akik nyugdíjba vonulásakor átveszik a gyűjtemény gondozását, de ezt a munkát
halála napjáig szigorúan ellenőrizte.
A tudományos munka mellett nagy gondot fordított a madárvédelmi nevelésre,
eljut Maros megye minden eldugott iskolájába, ahol színes, érdekes
előadásmódjával lenyűgözi a gyermekeket.
Gyerekek, halászok, vadászok és sok
régeni polgár keresi fel naponta, hozzák a híreket, ki milyen madarat látott, és
van türelme mindenkihez.
Segítő kezet nyújt a kézdivásárhelyi múzeum
természetrajzi kiállításának elkészítéséhez.
A Marosvásárhelyi Természetrajzi
Múzeum egykori munka-közössége is szívesen emlékszik azokra a hetekre, amikor
fáradságot nem kímélve együtt dolgozott velük, minden fizetség nélkül, az
alapkiállítás megvalósításán. 1990-ben alapító tagként ott van a Romániai Madártani Egyesület (SOR)
medgyesi alakuló ülésén, és elsők közt iratkozik be az Erdélyi Múzeum Egyesület
természettudományi szak-osztályának tagjai közé.
Kohl Istvánt minden erdélyi és romániai ornitológus ismerte és becsülte,
szoros kapcsolatot tartott fenn a magyarországi és nyugati szakemberekkel.
Tanítómestere volt a lelkes ma-rosvásárhelyi madarász csapatnak, akikkel
megszervezi a Maros menti szinkronmegfigyeléseket.
Mindnyájan tudtuk, hogy hétfő
este a szimfonikus koncert előtt Pista bácsi a marosvásárhelyi Lacto bárban
fogyasztja el szokásos tejfölös puliszkáját, ilyenkor már fél hét előtt ott
tolongtak az asztalánál a fiúk: Szombath Zoltán, Gombos Attila, Kelemen Attila,
Szabó József, Antal Lász-ló, Szabó László, Szombath Pista és Bartha Tibi.
Mentora volt a marosvásárhelyi madarász fiúk második generációjának is, akik a
mai Milvus csoport tagjai.
Kitűnő terepismerete révén gyakran neves biológusokat
kalauzol és segít a munkájukban.
Rá emlékeztet a faragói tó, a Kelemen-havasok, a Görgény völgye, a Mocsár
erdő, a radnótfájai kockásliliom-mező, a Maros mentén együtt megtett sok
kilométer és az esti tüzek a hosszúra nyúló beszélgetésekkel.
Az arc ugyanaz, de
emlékezéseimben mégis három kép jelenik meg: Pista bácsi a preparáló műhely
asztala előtt; Pista bácsi terepen és Pista bácsi az íróasztalánál.
Élete legnagyobb része ezen a hármas színtéren zajlott, a szó szoros értelmében
fáradtság nélkül, a végső megpihenésig.
Nagy feladat vár arra, aki a gondosan megőrzött levelezését feldolgozza.
Élete során 123 tudományos munkája jelent meg, de még kiadatlan a Madarak a
bibliában című kézirata, a madárvédelem népszerűsítésére írt novellái, és az
utókor feladata az is, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét és
szak-könyvtárát megőrizze.
Utolsó szavaival is a könyvtára sorsát próbálta
intézni, de sajnos ehhez már nem volt ereje.
Vigyázó felesége és nevelt fia,
Pistuka csak a próbálkozásnak lehettek tanúi.
1998. március 27-én sokan elkísérték utolsó útjára, ott volt Szászrégen
apraja-nagyja, Kohl István nem mindennapi polgára volt a kisvárosnak.
Ő
egyszemélyes intézmény volt Szászrégenben, de odasereglettünk Erdély minden
sarkából, hiszen lehet, hogy Erdély utolsó autodidakta tudósát temettük.
Dr. Sárkány-Kiss Endre professzor,
Kolozsvár.
Forrás: Szászrégen és Vidéke.
