2021. január 1., péntek

Kohl István élete és munkássága


Kohl István, az ornitológus és muzeológus 1922. július 30. – 1998. március 24.

A biológusok, természetbarátok és mindenki Pista bácsija szorgalmas, szakmailag jól felkészült és a konokságig kitartó munkájával sokunknak mintaképe volt. “Inkább keveset, de biztosat írni, mint sok kétessel megzavarni a tudományt, és megnehezíteni az utánunk következő búvárok munkáját.” vallotta. 1922. július 30-án született Szászrégenben, itt végezte általános iskolai tanulmányait is a német iskolában. 
Édesapja szűcs és preparátormester volt, a Sörház utcai kis műhelyében dolgozott mint kisiparos, ahol később István fia a méltán híres madárgyűjteményét preparálta nagy hozzáértéssel. 
Kisgyermekként érdeklődött a madarak és általában az állatok iránt, lapozgatta az otthon fellelhető szakkönyveket. 
Iskolás korában próbálkozik a madárpreparálással, és az iskolai szertár számára különböző emlőskoponyákat készít. 1937-ben Marosvásárhelyre kerül, hogy a szűcsmesterséget kitanulja. Inasévei alatt gyakran járja az erdőt, és ismerkedik a madarakkal. 
A nyári szabadságok idején apjától tanulja a preparálás művészetét. 1940 júliusában felszabadul, és mint szűcssegéd dolgozik, közben madarakat preparál, és mind gyakrabban látogatja a városi könyvtárat, autodidakta módon bővíti ornitológiai tudását. 
Első fizetését a 18 kötetes Brehm megvásárlására fordítja. 
1943-ban katonaként is gyűjti a bagolyköpeteket, és küldi dr. Vasvári Miklósnak a Madártani Intézetbe. 1946-ban, az apa halála után Szászrégenben, a családi műhelyben folytatja a mesterséget, közben madarakat gyűrűz a Magyar Madártani Intézettől kapott gyűrűkkel, bejárja Régen környékét, a Görgé-nyi- és Kelemen-havasokat, megfigyeléseket végez. 
Ezekre a tereputakra már felesége, Anna is elkíséri, és mindvégig segíti munkájában. 1949 januárjában összeköttetésbe kerül Linţea Dénes neves román ornitológussal, aki egy preparátori állást ajánl a focşani-i múzeumban. Madarakat, nagyemlősöket preparál, 1949 szeptemberében felmond és hazatér Focşani-ból.
Újra kinyitja a családi műhelyt, szorgalmasan tanul, és megjelennek az első közleményei. Milyen szintet ér el önképzése során, arra dr. Bogdan Stugren kolozsvári profesz-szor szavai utalnak a legékesebben. 
Stugren professzor valahányszor hazatér Szászrégenbe, meglátogatja a műhelyben, és gyakran indulnak együtt kutatóútra a Görgényi- meg a Kelemen-havasokba. Ilyenkor könyvészeti anyagot is hoz madarász barátjának. 
Pista bácsi többször is kéri, hozza el neki az egyetemi tankönyveket, mert meg szeretné tanulni mindazt, amit a madarakkal kapcsolatban tanítanak. 
A közismerten szűkszavú professzor felelete mindig csak ennyi volt: ?arra Neked nincs szükséged. Te már rég többet tudsz, mint ami azokban a könyvekben van.? Kohl István életében fordulópontot jelent 1951. december 1., amikor belép a Szászrégeni Pedagógiai Líceumba (később 2-es Sz. Líceum) mint laboráns. Tovább dolgozik a műhelyben is, de most már főleg az iskolai szertár számára preparál. Ezzel kezdetét veszi az a gigászi munka, amelynek eredményeként létrehozza a régeni líceum messze földön híres madár- és emlősgyűjteményét: 2330 preparált madár, 3700 részleges madár-csontváz, 167 emlős, 895 emlőskoponya és 9 hüllő. 
Ez a gyűjtemény igen nagy tudományos értéket képvisel, minden példánya pontos adatokkal ellátott és hármas nyilvántartásban szerepel. 
A gyűjtemény egyik legértékesebb része a Kohl-ha-gyatéknak, de azt is tudnunk kell, hogy a létrehozására irányuló kitartó munkát Szász Gyula, a széles látókörű filozófia szakos igazgató-tanár támogatta és segítette. Így vált valóra Kohl István nagy álma, az, hogy tudományos gyűjteményben, múzeumban dolgozzon ? létrehozta a saját múzeumát.
Fogadott lányát és unokáját megtanítja a preparálás művészetére, akik nyugdíjba vonulásakor átveszik a gyűjtemény gondozását, de ezt a munkát halála napjáig szigorúan ellenőrizte. 
A tudományos munka mellett nagy gondot fordított a madárvédelmi nevelésre, eljut Maros megye minden eldugott iskolájába, ahol színes, érdekes előadásmódjával lenyűgözi a gyermekeket. 
Gyerekek, halászok, vadászok és sok régeni polgár keresi fel naponta, hozzák a híreket, ki milyen madarat látott, és van türelme mindenkihez. 
Segítő kezet nyújt a kézdivásárhelyi múzeum természetrajzi kiállításának elkészítéséhez.
A Marosvásárhelyi Természetrajzi Múzeum egykori munka-közössége is szívesen emlékszik azokra a hetekre, amikor fáradságot nem kímélve együtt dolgozott velük, minden fizetség nélkül, az alapkiállítás megvalósításán. 1990-ben alapító tagként ott van a Romániai Madártani Egyesület (SOR) medgyesi alakuló ülésén, és elsők közt iratkozik be az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szak-osztályának tagjai közé.
Kohl Istvánt minden erdélyi és romániai ornitológus ismerte és becsülte, szoros kapcsolatot tartott fenn a magyarországi és nyugati szakemberekkel. 
Tanítómestere volt a lelkes ma-rosvásárhelyi madarász csapatnak, akikkel megszervezi a Maros menti szinkronmegfigyeléseket.
Mindnyájan tudtuk, hogy hétfő este a szimfonikus koncert előtt Pista bácsi a marosvásárhelyi Lacto bárban fogyasztja el szokásos tejfölös puliszkáját, ilyenkor már fél hét előtt ott tolongtak az asztalánál a fiúk: Szombath Zoltán, Gombos Attila, Kelemen Attila, Szabó József, Antal Lász-ló, Szabó László, Szombath Pista és Bartha Tibi. Mentora volt a marosvásárhelyi madarász fiúk második generációjának is, akik a mai Milvus csoport tagjai. 
Kitűnő terepismerete révén gyakran neves biológusokat kalauzol és segít a munkájukban. Rá emlékeztet a faragói tó, a Kelemen-havasok, a Görgény völgye, a Mocsár erdő, a radnótfájai kockásliliom-mező, a Maros mentén együtt megtett sok kilométer és az esti tüzek a hosszúra nyúló beszélgetésekkel. 
Az arc ugyanaz, de emlékezéseimben mégis három kép jelenik meg: Pista bácsi a preparáló műhely asztala előtt; Pista bácsi terepen és Pista bácsi az íróasztalánál. 
Élete legnagyobb része ezen a hármas színtéren zajlott, a szó szoros értelmében fáradtság nélkül, a végső megpihenésig.
Nagy feladat vár arra, aki a gondosan megőrzött levelezését feldolgozza. Élete során 123 tudományos munkája jelent meg, de még kiadatlan a Madarak a bibliában című kézirata, a madárvédelem népszerűsítésére írt novellái, és az utókor feladata az is, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét és szak-könyvtárát megőrizze. Utolsó szavaival is a könyvtára sorsát próbálta intézni, de sajnos ehhez már nem volt ereje.
Vigyázó felesége és nevelt fia, Pistuka csak a próbálkozásnak lehettek tanúi. 1998. március 27-én sokan elkísérték utolsó útjára, ott volt Szászrégen apraja-nagyja, Kohl István nem mindennapi polgára volt a kisvárosnak.
Ő egyszemélyes intézmény volt Szászrégenben, de odasereglettünk Erdély minden sarkából, hiszen lehet, hogy Erdély utolsó autodidakta tudósát temettük.

Dr. Sárkány-Kiss Endre professzor,
Kolozsvár.


Forrás: Szászrégen és Vidéke.

2020. december 13., vasárnap

Mindennapi élmény az egykori életről, mielött bekövetkezett volna a kijárási tilalom a Koronavírus járvány miatt!


Konstanca, 2017. December 19.

Drága néném! 

Rég nem írtam neked levelet és annál régebb találkoztunk, drága néném. 
De tudod milyen ez a világ ; kicsi, de mégis olyan nagynak tűnik, ezért értem, hogy olyan távol vagy. Na de most azért írok, hogy mesélni tudjak mivel szereted mikor sokat mesélek a városról amiben élek. Nem olyan régen költöztem vissza Konstancára, és nem is tudom szavakba önteni, hogy itt milyen szép szokott lenni Karácsony tájékán. 
A fények és a késői sötétség tökéletes kombináció egy ilyen szép pénteki estén. Az az érdekes, hogy sose tűnik estének mert csak egyszerre besötétedik minden, s ilyenkor jól esik este nekem a legjobban sétálni egyik barátnőmmel egy forró csokit iszogatván. Olyan gyönyörű látványt nyújt énnekem, hogy nem bírok betelni véle. 
De most hadd beszéljek az egyetemről, ahol tanulok. Nagyon szép egy hely, akárhányszor megyek oda, mindig elcsodálkozok az építészetén. Viszont a tanulással és az időbeosztással gyakran problémáim akadnak. 
Őszintén megvallva tudtam, hogy nem könnyű tanulás mellet más tevékenységet is űzni, mint a kis részmunkaidős állásomat, de nem gondoltam volna hogy ennyire nehéz. Plusz tudod, hogy mindezek mellett még egy egézségügyi blogot is fent kell tartanom drága nénikém, hiszen ez segített bejutni az egyetemre. 
Orvostanhallgatóként sok a munkám. 
Mindenféle kórházakba kell elllátogatnunk és az orvosok mellett figyelnünk kell az apró mozdulataikat. Mikor bevisznek egy kisebb műtétre nem szoktam rosszul lenni, sőt hányingerem sincsen, viszont nem tetszik amit látok. De ez a problémám is megoldódík majd idővel, hiszen te is tudod, ha akarok valamit általában sikerül elérnem. Ezeken kívül sok problémám nincsen. Viszont egy jó edzőtermet nehéz találni még egy ilyen nagy városban is, nénikém. 
Tudod én szeretek odafigyelni arra, amit eszek, meg arra, hogy edzek renszeresen. 
Legalább most az evésre tudok figyelni, mivel valahogy az emberek nem veszik az egészséges ételeket, ezért azok gyakran olcsóbbak. Tudod, hogy jó ha sok proteint viszel be a szervezetedbe? Ezt a barátnőimnek is sokszor mondom, ahogy azt is, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt is egyenek, és te is tégy így drága néném. 
Nekünk lesz jó ha odafigyelünk arra, hogy mivel adunk energiát a testünknek és az elménknek is egyaránt. Visszatérve rád, gondoltad volna, hogy ilyen hamar visszautaznék Amerikába? Igen bizony, de ez csak a mostani téli vakációban történik meg valamikor.
Leveleztem Breonna és Shalissa barátnőimmel is és arra jutottunk, hogy ideje lenne meglátogatnom őket New Yorkban és akkor majd ők jönnek hozzám látogatóba majd nyáron. 
Úgy hallottam a felmelegedés miatt problémák vannak Floridában, szóval oda is ellátogatnék amíg még a helyén van. Hozzád is elmegyek majd, addig úgy is megkapod a levelem. Addig is nagyon vigyázz magadra szeretett nénikém. 

Várom a leveledet és puszillak. 

Szeretettel, kedves Bellád.