© Georg Heiter
Beresztelkei Bánffy kastély romjai az 1912 május 13-i nagy vihar után
1912 május hó 13-án Maros-Torda vármegyében irtózatos szélvihar dühöngött, mely néhány perc alatt sok száz embert hajléktalanná tett.
Az ítéletidő Beresztelke, Radnótfája, Petele, Magyarpéterlaka, Marostelek, Jobbágytelke, Mikháza, Nyárádselye, Jobbágyfalva és Sóvárad községeket tette tönkre, lakóházakat, gazdasági épületeket, templomokat, iskolákat,döntött romhalmazzá, a gazdasági állatokat megtizedelte, sőt nem egy emberáldozatot követelt. Ugyanakkor a lecsapó jégvihar a termést is megsemmisítette, nem hagyva mást a nyomorultaknak, mint Istenben és az emberek könyörületességében vetett hitet. A pusztulás legnagyobb Beresztelke községben volt, hol 213 lakóház és az összes gazdasági épületek, a megtakarított élelem és takarmány, sőt a jövő termés és 2 emberélet estek a pusztító elemnek áldozatul, igen sokan lettek nyomorékká, örökre munkaképtelenné.
A vármegyében okozott kár a másfél millió koronát meghaladta.
1912 május 13-án hétfőn Beresztelkén a pusztulás minden emberi emlékezetet fölülmúlt.
Az összes ház közül csak tiz maradt épen a többi mind romban hevert.
Kedden délután egy század katonaság érkezett a faluba. a kár igen nagy.
A halottakat aznap temették.
A Bánffy-kastély teljesen romba dőlt és a park évszázados fái tövestül ki vannak tépve, a házakat pedig valósággal felfordította a vihar.
A nép a rémülettől még nem tért magához és kétségbeesve jár-kél az utcán. Pénteken utászok érkeztek.
Egyenletes út visz Szászrégentől Beresztelke felé s az úton öt-hat kilométer hosszúságban nincs nyoma a vésznek, ám a mint az út kissé megszorul a hegyoldalak közt s lefelé hajlik, már rom és törmelék akadnak elibénk.
Az út mentén elszórt majorságoknak nincsen teteje s a kerítések apróra törve feküsznek a földön.
Az egyik árokban egy fölfordult, darabokra tört szekér. A lovak valószínűen épen maradtak, gazdájuk’ hazahajtotta őket, csak a szétmállott szekeret hagyta ott.
A kidőlt távíró póznákat tegnap és tegnapelőtt állították helyre.
A mint közeledünk Beresztelkéhez, szakasztott az a kép bontakozik elő a mélyre nyúló völgyből, mint tegnap, a mikor Bálványosváraljához értünk.
Egy csomó ház a falu nyugati szélén mindenestül elpusztult.
Egyetlen-egy gazdasági épület nem maradt épen.
Az élelmet, a gabonát mind széjjelszórta a szél s körülbelül másfélszáz azoknak a házaknak a száma, a melyek vagy megsemmisültek, vagy lakhatatlanná váltak.
A falunak abban a részében, a melyik a legmélyebbre épült, volt legborzasztóbb a veszedelem. Teljesen épen egyetlen ház se maradt s a legerősebbeknek, a köböl épülteknek is vágy a cserepeit hordta széjjel a szélvész vagy a kéményét döntötte le vagy az ablakait zúzta össze. Kerítés, kapu csaknem mindenütt összetörve.
Beresztelke lakossága kétharmad részben magyar, egyharmad részben oláh, de az oláhok is egytől-egyig beszélnek magyarul. A községnek azt a részét, a melyik egészen a pusztulásé lett, az oláhok lakták.
Az oláh templom, a papiak, a tanító lak és az iskola csupa rom.
A templom tornyát vagy húsz méterre vitte el a helyéből a szél s ott vágta a földhöz. A templom mennyezete beroskadt, falai tövig omlottak s a kétszáz esztendős freskók velük együtt hullottak a földre.
A templom minden drágasága odaveszett a romokkal.
A templom mellett van a temető.
A falu oláh papja tavaly elhunyt fiatal feleségének vasráccsal vétette körül a sírdombját hatalmas sírkő emelkedett a fejénél.
A körös-körül való pusztulásnak egyik legszomorúbb pontja most ez a sírhatom.’
A sírkővel az orkán oly erővel emelte föl s vágta a dombfa, hogy mélyen beleékelődött a földbe. A vasrácsot kitépte a szél s messzire eldobta a sírtól.
A református templomnak, a mely régi, szilárd kőépület, csak a falai repedeztek meg és a tornya ferdült jobbra.
Nagyobb kár nem esett benne, de sem a toronyban harangozni, sem a templomba bemenni nem lehet, mert egy újabb szélvész újabb veszedelme lehet az egész épületnek.
A falunak azon a részén, a hol a legtöbb ház maradt épen, egy egészen új épület leszakadt teteje s leomlott falai láthatók. Mint a falubeliek beszélik, ez a ház éppen hétfőre készült el s közvetlenül a vihar előtt tartották benne a házavató áldomást.
Alig hogy a házavatók az udvarra tódultak a vihar -keletkeztekor; összeomlott a frissen elkészült épület.
Ha’ bemennek, bizonyára agyonsújt egypárat közülük á leomlott kőtörmelék.
Keserű humora a pusztításnak, hogy a legjobban a falu tánctermét roncsolta össze. Ez az épület ott emelkedett a nyugati faluszélen, az oláh lakta utcasor mellett. Két árván maradt gerenda jelzi csak a helyét.
A beresztelki pusztulásnak két halottja van. Az egyik Csumás Györgyné, akit künn a határban ért az istenítélet. Paszulyt ment ültetni a földekre 11 éves gyermekével.
Egy vastag gerendájú kunyhó volt a közelben, ide menekült, mikor jött a vihar.
A szélvész azután ráborította a kunyhót, a melynek gerendája össze vissza törte a testét. Halott volt már, a mikor az utána siető emberek a mezőre értek.
Kis gyermekét elkapta a szél, messzire eldobta a kunyhó mellől, de egy-két horzsoláson kívül egyéb baja nincsen.
Csumás Györgynét tegnap temették el, az egész falu sírva ment ki a koporsó után.
A kántornak is, aki énekelve kísérte a koporsót, sírásba fúlt a hangja, a mikor a falu romjai közt a temetőbe elhaladt a menet.
Dávid Miklósné, egy uradalmi cseléd felesége a másik halott. A háza szakadt rá. Ő is halott volt, mire kihúzták a romok alól. Az urára is olyan szerencsét lenül esett egy gerenda, hogy kiütötte a fél szemét s nagyon súlyos sebesülés érte a hátán is, de alighanem kiheveri.
Igen szánalmas 30 kis parasztgyereknek a sorsa. Ezek künn voltak a mezőn s disznókat, teheneket legeltettek, a mikor a vihar zúgása kezdődött. Ijedtükben összeszaladtak s a szél mind a harminc gyereket az árokba vágta.
Valamennyien megsebesültek.
A marosvásárhelyi kórházba a katasztrófa 5 súlyos sebesültjét szállították be eddig.
Ennek a falunak a szerencsétlensége sokkal nagyobb, mint az egész porrá lett-Szolnok-Dobokai községekké. Ott tehetősebb a lakosság, majdnem mindegyiknek van a házán kívül földje is, itt azonban a legtöbb embernek az összeomlott háza volt mindene, mivel legnagyobbrészt mezei munkások, a kik napszámba járnak.
A gazdaemberek termését is egészen elverte a jég, úgy hogy most az egész falu nélkülöz.
Losonczy György jegyző ezeket mondotta a falu sorsáról:
— Ha gyors segítséget nem kapunk, elviselhetetlenné válhatnak a csapás következményei.
Ma még az egész lakosság annak a hatása alatt áll, hogy megmenekedett, holott könnyen a romok között pusztulhatott volna.
De már mutatkoznak a kezdődő apátia jelei. Az emberek lassan-lassan a tudatára jönnek, hogy micsoda sors vár reájuk.
A maguk erejéből nem tudnak segíteni magukon, mert a házukkal mindenük odaveszett. Még arra sincs elég energiájuk, hogy hozzáfogjanak a kevésbé megrongált házak helyreállításához.
Borzasztó lenne, ha most beköszöntene a-rossz időjárás. ha eső kerekednék, akkor a ‘lakosság legnagyobb része fedél hijján agyonázna.
Ha, segítség nem jön, az teszi csak igazán elviselhetetlenné a katasztrófát.
Beresztelkén van a Bánffy-aknak egyik ősi kúriája, nagy uradalma és ötven holdas „gyönyörű parkja.
Az uradalom akkori tulajdonosa Bánffy Zoltán báró szófiai követségi attasé, néhai Bánffy Dezső bárónak az unokaöccse.
Pénzzel föl nem mérhető értékben talán ez az uradalom szenvedte meg a veszedelmet a legsúlyosabban.
Pompás, hatalmas parkja, a legszebb erdélyi parkok egyike összevissza van dúlva. Csupa szomorúság. Százados fákat döntött ki itten a szél.
A parknak gyönyörű fenyői, számra több mint háromszáz, egytől-egyig derékban kettétörve, a filagóriák, a’ gloriettek mind porrá zúzva hevernek.
A park közelében tiszta vizű patak folydogált, gyönyörű kis hidak vittek át rajta. A hidaknak most nyoma sincsen. Kiszaggatta, széthányta valamennyit a rettenetes erejű ciklon.
Vagy ötven páva és fácán volt a parkban, A pávák közül egyetlen-egy maradt meg. a fácánok mind odavesztek.
Az utakon járni se lehet, a fenyők föltúrták a sétautakat.
Az egész park letépett, össze-visszahányt ágakkal van tele.
Két lépést nem lehet akadály nélkül előretenni.
Az uradalmi istálló nagy bádogtetejét a park közepére csapta a szél.
— Hatvan esztendei munkát tett tönkre a vihar -; mondja szomorúan Benes Vilmos, a Bánffy-ak régi kertésze.
— Még meg se mertem üzenni az uramnak a pusztulást, mert tudom, hogy ez fog neki a legjobban fájni.
Minden épületünk megrongálódott, az urasági lakóház is tönkrement, de mindez újjáépíthető, a parknak azonban vége.
Nem maradt fa épen. Vagy gyökerestül, tépte ki a szélvész, vagy szálban törte ketté, pedig ennél szebb park nem volt messze vidéken.
Az erdélyi urak olyan gyakran és olyan szívesen időztek itt. Mindennek most már vége.
Istenem, hány évtizednek kell elmúlni, míg régi pompájába visszafejlődhetik ez a kis paradicsom!
De nemcsak a park ment tönkre, a széles tornácú főépületnek is leszakadt a teteje. Oldalai annyira megrepedeztek, hogy aligha lehet renoválni.
Az uradalmi istállónak egyik oldalfalát kapta ki a szél. A telő rajtamaradt a megmaradt három falon, de oldalra dőlt. A melegházak helye csupa üvegtörmelék, csak a kertészház maradt annyira ép. hogy helyre lehel tatarozni.
© Csongor Pethő
© Georg Heiter
Az első javítások el kezdöttek a Beresztelkei Bánffy kastélyban, 1912-es vihar után.
